Egotrip

Három fülke, a legelső összehányva, a második foglalt, be van zárva, a harmadikban a kagyló mellett, lent a földön egy láthatóan beparázott, félmeztelen árnyalak üldögél - egyik térde fel van húzva, a másik láb kinyújtva, a fej lecsüng, a pizsama sliccén kilóg a fasza. Esélye sincs, hogy eltegye. Hősöm hevesen öklendezni kezdett, ahogy felidézte azt a vécét a pamlagon. A hányingerrel együtt jött a hőhullám is, természetesen, meg az avval járó ájulásos tünetek, így aztán az utolsó szalmaszálként kézbe vette újra Elisabeth Wurtzel könyvét, noha korábban sem talált benne adott helyzetében túl sok örömet. Ennél még ez is jobb, biccentett a plafon felé, mielőtt elkezdett volna a sorok értelméért küzdeni. "Egy reggel az ember arra ébred: fél attól, hogy élnie kell", olvasta rémülettel, minden jobb, bólintott megerősítésképp, mint hogy a pszichiátria budijának állapotán gondolkozom; már a felidézett bejutási jelenetbe is majdnem belehaltam az imént. De hát, mint azt tudjuk, ez sajnos nem úgy működik, hogy eltervez az ember valamit, oszt´ akkor az majd úgy lesz, teljesíti a Jóisten nagy kegyesen neki. Mert hogyha így lenne, akkor jelenleg nem azon ügyködne ez az ember, akit látunk, történetesen, hogy a hullámzó könyvoldalak futó sorait erőnek erejével fixálja valamiképp annak érdekében, hogy elterelje önmagáról a gondolatait, s ezáltal túlélje ezt az éjszakát valahogy, hanem, teszem azt, egy húszéves, feszes hasú, feltűnően intelligens lánnyal szórakozna valahol, enyhén illuminált állapotban, nem foglalkozva semmivel. Mértékkel fogyasztott, nemes szeszek hatásának az a réges-régen elveszített, mindörökre megszűnt, oly fájdalmas végérvényességgel szertefoszlott felívelő szakasza vezetné habkönnyűen felszabadult lépteit - szárnyalna a lánnyal, miként azok, akiket az élet császárainak mondanak, nem pedig a legnagyobb szorultságban szorongana itt. Lehetne úgy is, hát igen, lehetne - de nincsen úgy: őneki a felívelő alkoholos periódus már mámoros, ámde még épeszű, egyszerre reflektált és aránytalan boldogsága helyett ma esti élménynek ez a budi jutott - avval kellett szembenéznie. Ettől legyél, súgta egy hang röhögve, elragadtatott.

Varga Emese egy kikötéssel fogadta el Nikolic Dusan házassági ajánlatát: a leghíresebb pesti népi zenekar húzza a talpalávalót. Az esküvői lakomán megjelentek Dusan belgrádi szerb barátai, üzlettársai. Nem szedett-vedett társaság volt, mindnek üzlete, háza, vagyona volt Pesten.

Masszív, nehéz székek, jól megizzadtam, mire feltornásztam őket a létrán, be a szűk ajtón, jól egymásra pakolni őket, le ne dőljenek - nem akármi. Leültem utána a koszos földre, dőlt rólam a víz, és mi tagadás, egy könnycsepp is hullott. Nem hiszem, hogy látom még őket valaha.

Vendégségbe hívott ***, a véres tollú kritikus, az észosztó, az állandó ügyeletes. A mértékadó. A mértéktelen. A kiadóban azt mondták, vegyem megtiszteltetésnek.

Sanyi bizalmatlanul méregette magát a kéményseprő-egyenruhában, de a Sün büfé közönsége elismerően hümmögött, ami csak részben szólt annak, hogy először látták Sanyit összeillő ruhadarabokban a tovaröppenő negyven év alatt, amit a pultnak támaszkodva töltöttek, ideszámítva csecsemőéveit és az első áldozását is, ami részegség miatt végül is elmaradt.

Hány órát adtam a dolognak este hatkor? Mikor már vagy fél egy óta csupán derékszögben bírtam, percenkénti 35-40 zihálás egyenletes kíséretében, lélegzeni? Azaz én voltam ez a zihálás, semmi más nem voltam!

A kimonó szó, mely egyfajta japán ruhadarabot jelöl, 1910-ben bukkant fel a magyar írásbeliségben. A szó maga japán, de a magyarba természetesen nem onnan, hanem a németből került át. Errefelé a német volt a vezető nyelv, amely egyfelől magába szívta a világ minden részéből a civilizációs kifejezéseket, másfelől közvetítette őket a holdudvarába tartozó nyelveknek (dán, cseh, magyar, horvát stb.), hiszen e kisebb nyelvek művelt közönsége németül olvasott és beszélt, a német sajtótermékekből és társalgásból emelte át a saját nyelvébe az új szavakat. Ugyanez történt a kinin szóval 1854-ben: ennek végső forrása a perui indián kina ´kéreg´ (a kinint egy fa kérgéből készítik); ugyancsak német közvetítéssel érkezett a kioszk ´árusítóbódé, kerti vendéglő´ 1818-ban, jóllehet végső fokon perzsa eredetű: kushk ´pavilon´ az alapja. Német eredetű a szadista is, pedig a kérdéses időtöltést a francia Sade márki találta fel.

Bemegyek a bankba melegedni, mer´ szél van, meg dolgom is van. Kiveszem a sorszámom a gépből, adja, leülök magamba várni. Várok a soromra. Sor sehol nincs, mindenki egyként billeg az ablakhoz, ha szólítva. Jönnek a számok, a sorszámok, csilingel az automata, mindenki odakapja a fejét, csilingel, odakapja, csilingel, odakapja, mintha egyébként aludhatna.

"Az MSZP-kormány láthatóan lemondott az idei költségvetésről, egyfajta szemetesládaként használja azt, amibe mindent beledobál a következő években esedékessé váló kiadásokból" - kommentálta Varga Mihály expénzügyminiszter utódja azon bejelentését, hogy az idei költségvetési kiadásokba azokat az állami kötelezettségvállalásokat is beteszik, amelyeket az előző kormány az MFB-hez és érdekeltségeihez telepítve vont ki az államháztartásból (Magyar Hírlap, október 31.). A László Csaba által konszolidációként értelmezett kiadások 528 milliárd forintra, a GDP bő 3 százalékára rúgnak, amivel az államháztartás idei hiánya eléri a GDP 8,7 százalékát. A pakkba olyan tételek kerültek, mint a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. és az Állami Autópálya-kezelő Rt. adósságainak átvállalása, ugyanezen cégek plusz a Diákhitel Központ kivásárlásának költsége, az MFB veszteségrendezése, különböző sportlétesítmények MFB-hiteleinek átvállalása, valamint a MÁV adósságának átvállalása.

Kimerített ez a nyár, s főleg az ősz: betakarítás, szántás-vetés, aklokat, ólakat befoltozni, takarmányt szérűbe hordani - örömteli, ámde fárasztó teendők. A hűvösödő őszi estéken van időm eltöprengeni, tompuló agyamat érdekes kérdések megoldásával csiszolgatni.

Astáb végül is abban egyezett ki, hogy ha nem találnak ufókról szóló áldokumentumfilmjükhöz olyan helybelit, akinek nincs orra, beérik olyannal, akinek foga nincs, és már tervezték a jelenetet, amiben a fogatlan földönkívüli kétségtelenül zöld fejjel, tántorogva Enigmát énekel a Feketevágás utcában.

A kukázó romák felkiáltottak: "Könyvek!" De aztán kiábrándulva vették tudomásul, hogy nem szerb nyelvű könyvek kerültek elő a konténerből. Az egyikük ugyanis konyított valamit magyarul, addig méregette, hogy végül kibökte. "Román vagy magyar könyv lehet", morfondírozott. Aztán lapozgatni kezdett benne. "Inkább magyar. Itt írja, hogy Budapest." Rögtön meg is tárgyalták maguk között, hogy bizony nincs szerencséjük, hiszen a magyar könyveket már az ócskapiacon sem lehet értékesíteni, úgyhogy csak a papírgyűjtő telepre vihetik. Onnan viszont meg vékonyan csordogál a pénz. Szorgalmasan kotorásztak, s vagy száz darabot sikerült előkotorniuk.

A Macbeth, Shakespeare halhatatlan remeke, elsősorban a szó közepén található mássalhangzócsoport miatt érdekes. A név voltaképpen két részből álló összetétel: Mac+Beth. A Mac- előtag (mely néha csak Mc-nek van írva) eredetileg nem angol elem, hanem kelta: jelentése ´-fia´, tehát esetünkben ´Beth fia´. Az ír és skót eredetű angol nevekben máig igen gyakori, ejtése [mek] vagy [mök-]. Itt kezdődik a tragédia.