Egotrip

Remek hírek szivárogtak ki a gazdasági kormányzat köreiből. A közösségi közlekedés régóta fokozódó problémáját is meg fogja oldani kormányunk. A részletekről egyelőre annyit tudni, hogy a megoldás részét képezi a MÁV Start és a Volánok összevonása. Az is kiderült, hogy a BKV, sőt a Malév beolvasztása is felmerült, de ezeket egyelőre elvetették. A kiszivárgott információk között két érv szerepelt az összevonás, a nemzeti közlekedési holding létrehozása mellett: a nagy költségmegtakarítás és az egységes viteldíjak.

Sokaknak feltűnt, hogy Roberto Saviano híres könyvében, a Gomorrában a mind globálisabbá váló olaszországi gengsztervilág főszereplői között még véletlenül sem tűnnek fel az országba egyébként minden más etnikumnál nagyobb arányban bevándorló muszlim vagy szubszaharai menekültek. Ez persze nem jelenti azt, hogy sokukat a kilátástalan helyzet ne csábítaná vagy kényszerítené bűnözésre, de épp úgy, ahogy közülük eddig senki sem csinált látványos karriert, és harmadgenerációs utódaik ma is ugyanott tartanak, mint évtizedekkel korábban bevándorolt elődeik, a maffiahálózatokban sem sikerült nélkülözhetetlenné tenniük magukat. Ennél az Amerikába egykoron kivándorolt olaszok jóval életrevalóbbaknak bizonyultak, miként azok a kínaiak is, akik most csendben "megszállják" Olaszországot.

Nyolc pontot lengetett be két képviselő a bankok megregulázására, úgymond a devizahitelesek kínjainak enyhítésére. A közelgő önkormányzati választások tükrében igazán jó az ötlet: mibe kerül tovább keménykedni a mindenki által utált bankokkal? Lám, végül a bankadót is lenyelték, nemhogy az idén, de még jövőre is hajlandók fizetni, csak hagyják már őket békén.

A híres Delacroix-képen, figyeltünk fel rá múltkor, meztelen a Szabadság, tisztes öltözék helyett forradalmi accessoire-okat, frígiai sapkát és trikolórt visel. Mint ahogy az allegorikus figura leszármazottai, a Munkás és a Nép is, immár férfialakban: az anyaszült meztelen Kalapácsos Ember (Bíró Mihály grafikája) vagy a szintén pucér Népfelkelő (Telcs Ede kecskeméti Kossuth-szobrának mellékalakja). Az előbbi kalapácsot emel, az utóbbi kiegyenesített kaszát tart készenlétben: szerszámból fegyverré avatott harci kiegészítőket, egyben - kasza és kalapács (vö.: sarló és kalapács) - jelképeket. Ruha nincs rajtuk.

A kísérletező pszichológusok mélyen irigylik a fizikusokat, mert nekik oly mindegy, mit gondol a golyó, miközben gurul lefelé a lejtőn. Aki emberekkel kísérletezik, az sohasem lehet biztos benne, hogy a vizsgálni kívánt jelenség helyett nem a kísérleti alanynak a kísérletről való elképzeléseit méri-e valójában. Ez a kérdés először az 1960-as években merült fel, amikor néhány pszichológiai kísérlet egészen hajmeresztő eredményekre vezetett.

Az emberek viszonya a bizonytalansághoz a pszichológia, az antropológia, a szociológia és a közgazdaságtan egyik kedvenc témája. Vannak olyan lutrik (a tőzsde, a póker, a lottó vagy a rulett), amelyekbe sokan annak ellenére beszállnak, hogy növelik a játékost amúgy is körülvevő bizonytalanságot. Ezek közül egyes lutrik, azok, amelyeket a profi tőzsdei spekuláns, a jó pókerjátékos vállal el, pusztán statisztikailag, a várható értéket tekintve jó üzletet jelentenek. Mások (lottó, rulett) statisztikailag a játékosoknak veszteségesek, sokan mégis beszállnak - csak a pszichológusok tudják, miért.

Interjút olvasok, amelyet Steven Lukesszal készítettek. Lukes neves baloldali guru, a rendszerváltás idején Budapesten többször is megfordult. A baloldali guruk között különben a legolvasmányosabb és legérthetőbb figurák közé tartozik, a hatalom fogalmának radikális koncepciójáról szóló könyve ráadásul szociológiai és politikatudományi klasszikus is, magam is tanítom. Szeret kirándulni más tudásterületekre, így ez az interjú sem társadalomelméletről, hanem az erkölcsi haladás lehetőségéről, jelentéséről szól. S bár a szociológus ebben sem tagadja meg magát, amennyiben az erkölcsi haladás háromféle magyarázatát kívánja ismertetni; valójában azonban elméletet fejt ki, éspedig az erkölcsi haladás három szintjéről.

Tavaly ígértem egy tolcsvai édes (szamorodni) napot. Most pótolom.

Nagy izgalommal figyelik a forint árfolyamának mozgását a devizahitelesek, a bankok és a gazdaságpolitikusok is. Az igényt szinte valós időben próbálják kiszolgálni az elemzők. A svájci frank például múlt csütörtökön "visszatesztelte a júniusi csúcsot, alászúrt, majd hamar felpattant fölé". Az izguló hiteleseket persze még ennél is jobban érdekli, hogy meddig emelkedhet az "alpesi valuta" árfolyama. Az elemzők itt gyakran óvatosabban fogalmaznak: "az emelkedő trend töretlen, ám a lefelé hajló indikátorok óvatosságra intenek, lehet, hogy hamarosan korrekció következik". (Mindkét idézet forrása a portfolio.hu.) Kevésbé művelten megfogalmazva: vagy felmegy, vagy lemegy. Vannak azonban olyan elemzők, akik ennél is merészebb előrejelzéseket tesznek. Az index.hu szerdai beszámolója alapján az egyik elemző szerint "a következő keményebb ellenállás 228,80 forinton van". De honnan tudják ezt az elemzők? És mit gondol minderről a közgazdaságtan?

Delacroix képén egy allegorikus nőalak - mint a címből megtudjuk: a Szabadság - vezeti a népet. A felkelt párizsi nép képviselői, az 1830-as júliusi forradalom hősei követik őt a harcba: jobbján puskával a kézben rohamozó polgár, balján lőportáskás, pisztolyokat lengető kamasz fiú. Mindkettőjük mintáját azonosították. A köcsögkalapos figura Frédéric Villot, a Louvre egyik kurátora, Delacroix barátja, a kamasz fiú pedig maga Gavroche, Victor Hugo Nyomorultakjának szereplője, utcagyerek és az 1830-as júliusi forradalom hősi halottja. 'k ketten társadalmi helyzetüknek hibátlanul megfelelő utcai öltözékben vesznek részt a felkelésben: a polgár fején köcsögkalap, nyakában kravátli, míg az utcagyerek zsávolynadrágot, mellényt, puha gallérú, feltűrt ujjú inget visel. (A konvencióhoz gondosan igazodó öltözékükhöz persze ezúttal szokatlan kiegészítők, az alkalom megkívánta forradalmi accessoire-ok társulnak - az egyiknél puska, a másiknál pisztolyok.)

Régebben sokszor elfogott a futballirigység. Irigy voltam a hollandokra vagy a németekre, mert nekik gyerekkorom óta folyamatosan volt miért izgulniuk: elődöntők és döntők, nagy győzelmek és dicsőséges vereségek - ez nekünk nem adatott meg. Ma már cseppet sem vagyok irigy, legfeljebb képzelődöm. Nem arról, hogy milyen lenne, ha ott lennénk egy negyeddöntőben, hanem inkább azt próbálom vizionálni, egyáltalán milyen válogatottunk lehetne. Ha még mindig gyerek lennék, biztosan a régi brazil focit látnám bele a mai magyar fiúkba, de már nem vagyok gyerek. Ehelyett felnőtt módjára megkísérlem a realitás különböző síkjait egymáshoz hajlítani.

Jaj annak a páciensnek, aki különleges betegségével vívja ki az orvosok figyelmét. Mert lehet, hogy príma doktori disszertáció kerekedhet belőle, de a gyógyulását mindez nem segíti elő, sőt. Neki az a jó, ha tudományosan érdektelen tucatbaja van, amit évtizedek óta rutinszerűen kezelnek átlagkórházak átlagorvosai. Aligha van beteg, aki az állatorvosi ló státusára vágyna, még ha ezzel ideig-óráig a figyelem középpontjába kerülhet is.

A nyár a zümmögés, a zsongás évszaka. De legkivált a hármas hónap, augusztus. Lelassuló gondolkodás, szivacsszerűbb a lélek, a vízbe kívánkozunk. S ha olvasóm e mondatokban ritmust vesz észre, jól figyelt, hisz itt időmértékben írt sorokat olvasott.

Miért kell csökkentenünk a költségvetési hiányt és az államadósságot? Vajon azért-e, mert az adósság jelenlegi magas szintje (a GDP több mint 80 százaléka) és más gazdasági problémáink miatt a nekünk hitelező befektetők már nagyon kockázatos adósnak tekintenek bennünket, s ezért csak nagyon drágán újítják meg a lejáró hiteleinket? Mi több, annak is reális kockázata van, hogy egy esetleges újabb hitelpiaci turbulencia esetén egyáltalán nem adnak hitelt, s akkor vagy csődöt jelentünk, vagy szaladhatunk vissza pénzért kuncsorogni ahhoz az IMF-hez, amelynek csak a minap mutattuk meg, merre van az ajtó? Márpedig - érdemi privatizálható vagyon híján - az államadósság növekedése csak a folyó költségvetési hiány kordában tartásával fékezhető meg. Relatív, a GDP-hez viszonyított nagysága meg csak akkor csökkenhet, ha a gazdasági növekedés elindul. Erre pedig minden jel szerint még várnunk kell.