A kínai vakcinával oltott 60 éven felüliek harmadában nincs jelen az ellenanyag - mondja az MTA főtitkárhelyettese
De mit lehet tenni ebben a helyzetben?
De mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Akár már ma vagy holnap születhet kormánydöntés.
Meghalt egy 16 éves fiú május 7-én az Emmi által fenntartott zalaegerszegi (botfai) zárt fiúintézetben. A hivatalos vélemény szerint öngyilkos lett, de édesanyja szerint a halál időpontja és helyszíne körül nyugtalanítóan nagy a bizonytalanság.
Az agárdi vasútállomás után a Velencei-tó megszűnik a közönséges nyári élvezetek terepe lenni.
A fogfájás érzésétől mindenki nagyon fél, mégis legtöbbször csak akkor megyünk fogorvoshoz, amikor már nagy a baj. Pedig jobb leküzdeni a fogorvostól való félelmedet, hiszen a megelőzéssel elkerülheted a későbbi fájdalmas beavatkozásokat. A fogorvostól való félelem jogos lehet, hiszen vannak olyan beavatkozások, amelyek érzékenységgel járnak, vagy a kezelés vagy a gyógyulási folyamat során. Éppen ezért fontos, hogy megelőzzük a komolyabb fogproblémákat!
Az elhalasztott, nézők nélküli olimpia jövő pénteken kezdődik a városban.
Merkely Béla rektor a köztévében a negyedik hullám veszélyeiről is beszélt.
A beoltottak száma 5 millió 548 ezer.
De évekbe telhet, mire ebből betegeken alkalmazható eljárás lesz.