Állatok számára kifejlesztett Covid-19 elleni vakcinát jegyeztek be Oroszországban - közölte szerdán az orosz agrárfelügyelet.
A hatóság szerint a Carnivac-Cov elnevezésű oltóanyag az első, új koronavírus-fertőzés elleni állatvakcina a világon. A szer, amelyet az orosz Szövetségi Állategészségvédelmi Központ szakemberei fejlesztettek ki, októberben elkezdett klinikai tesztelése során mellékhatást nem okozott.
Konsztantyin Szavenkov, az agrárfelügyelet helyettes vezetője Moszkvában újságíróknak elmondta, hogy a Carnivac-Covot kutyán, macskán, sarki és vörös rókán, nyércen és más állatokon is kipróbálták. A vizsgálatok során a vakcina ártalmatlannak bizonyult, a beoltott állatoknál erős immunogén aktivitást okozott, és az esetek 100 százalékában kifejlődtek bennük a koronavírus elleni antitestek.
Szavenkov emlékeztetett rá, hogy az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) megállapította: több állatfaj - köztük házi- és haszonállatok is - fogékony a Covid-19-re.
Az oltóanyag tömeggyártása áprilisban indulhat be. A termék megvásárlása iránt eddig Görögországból, Ausztráliából, Lengyelországból, Kanadából, az Egyesült Államokból és Szingapúrból érkezett érdeklődés.
Az orosz hatóság helyettes vezetője szerint az új vakcina gátolhatja a vírus mutációját.
A Covid-19 elleni első orosz vakcinát, a Szputnyik V-t kifejlesztő Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója, Alekszandr Gincburg az Izveszyija című napilap hétfői számában megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy a SARS-CoV-2 vírus patogén potenciálja még nem mutatkozott meg teljességgel, és gócai folyamatosan jelen lesznek a világban. Mint mondta, a következő fejlemény a mezőgazdasági haszonállatok és a háziállatok megfertőzése lesz.
"És amikor egy év alatt eljutunk odáig, hogy jó vakcinákkal megóvjuk az emberiséget, abban a pillanatban meg fognak fertőződni a háziállatok, a kedvencektől pedig senki sem szándékozik megszabadulni. Ezért ennek a kórokozónak a gócai folyamatosan jelen lesznek, és fejlődni fognak körülöttünk" - fogalmazott az akadémikus.

