Zugló Rákos-patak menti részét kedvelt családi és társasházi övezetnek jelzik az ingatlanosok - nem véletlenül. Igaz, hogy a közelben a Füredi úti lakótelep paneltornyai magasodnak, és a patak sem afféle természetes víz, ami a családi házas álmokban szerepel, de itt van leginkább együtt mindaz, amiért sokan költöznének Zuglóba.
A környék ötven évvel ezelőtt is hasonló arcot vágott, bár sokkal kevésbé felcicomázva. Zugló a vidéket jelenítette meg Budapesten, egyúttal elképesztő lakásviszonyokat. A Márkus házaspár (az eset szereplőinek nevét megváltoztattuk - LT) például egyszobás ikerházban lakott örökbe fogadott lányukkal, s egy albérlő, Soós Éva is velük élt, kiskorú fia pedig a fűtetlen kamrában húzta meg magát.
"Még a szeme se állt jól"
Noha az 55 éves Márkus a Ganz-Mávagban dolgozott betanított munkásként, 60 éves felesége pedig nyugdíjasan egy házipari ktsz-ben volt bedolgozó, a környékbeliek "balhés" párként tartották őket számon. 1940 óta éltek itt, a férfi kocsmázott, szinte csak aludni járt haza, de az asszony életében is akadt néhány "sötét folt". Márkusné házasságon kívüli kapcsolatból született, anyja egy tejüzemben dolgozott cselédként, apja a gyár vezérigazgatója volt. Már 15 éves korában feleségül ment egy vasúti tiszthez, három év múlva elvált. Második férje szobafestő volt, öt év után tőle is elvált, és újra hozzáment első férjéhez. Vidékre költöztek, egy uradalomban dolgoztak inasként és cselédként, az asszony itt ismerkedett meg Márkussal, az ispánnal, s 1940-ben Budapestre szöktek. A férj öngyilkos lett, Márkusék összeházasodtak, és az asszony húgának zuglói házába költöztek. Pár hónap múlva Márkusné testvére is öngyilkos lett, Márkusék örökölték az egyszobás házrészt. Nem lehetett gyerekük, 1945-ben örökbe fogadtak egy kislányt, Ilonát, ám ettől még nem váltak a környék mintacsaládjává. Hogy is válhattak volna? Márkus állandóan részeg volt, az öt évvel idősebb Márkusné mégsem szánalmat, inkább gyanakvást váltott ki a szomszédokból.
| ||
"Már odaköltözésüket követően sem voltam beszélő viszonyban velük, mert mint ahogy azt a férjem mondotta annak idején, Márkusnénak még a szeme se állt jól. 1940. évben meghalt Márkusné Mária keresztnevű húga - öngyilkos lett faszéngázzal - mondta róla az ikerház másik felében lakó falszomszéd. - Akkor úgy nézett ki, hogy Márkusné kergette a halálba a húgát. Öngyilkossága előtt eljött hozzám panaszkodni a testvérére, és én még békítgettem is, mire ő kijelentette, hogy az ő életét Margit - ez Márkusné - úgy tönkretette, hogy a halálba kergeti. Ezt követően másnap lett öngyilkos Márkusné testvére."
"Tessék megfigyelni, a Márkusné körül mind öngyilkos lett a Márkus miatt" - áll egy, a rendőrséghez eljuttatott névtelen levélben, ami arra biztatja a rendőröket, hogy indítsák újra a nyomozást az egyik szomszéd öngyilkosságának ügyében, mivel "feltehetőleg előzőleg Márkusné tette a mérget a borba", amitől a szomszéd meghalt.
Az asszony féltestvére viszont azt állította, hogy Márkusné áldozat volt. "Tudtam róla, hogy 1940-41. évben házasságot kötött Márkus Istvánnal, akit édesanyánk ellenzett, mivel már akkor iszákos természetű volt. Később ez be is bizonyosodott, mivel nővérem, ha találkoztunk, panaszkodott, hogy férje a pénzét elissza, és üti-veri őt. Mondhatnám, hogy évek múltak el, hogy nem is találkoztunk, azonban el kívánom mondani, hogy testvérem igen rendes és becsületes volt velünk szemben, ugyanis 1944. évben, amikor a férjemet üldözték, ő kb. 2 hónapos időtartamra bújtatta, és minden ezzel járó nehézséget vállalt nagy kockázattal."
"Buzik találkahelye"
Lehet, hogy Márkusnénak "még a szeme se állt jól", ám a rendszeres veszekedések elsősorban a férfi részegeskedése miatt robbantak ki. Márkus munkahelyi jellemzésében olvashatjuk, hogy "nagy kedvelője volt a szeszes italnak, amikor fizetését felvette, a következő napon nem jelent meg munkahelyén".
Mivel a férfi hónapról hónapra elitta a fizetését, Márkusné 1956-tól kezdve albérlőket fogadott a zuglói házba. A korabeli lakáshelyzetre jellemző, hogy annak ellenére sorban álltak a jelentkezők, hogy állandó veszekedések közepette kellett egy szobában élniük a házaspárral és az akkor még gyermekkorú, örökbe fogadott lányukkal. A "koreográfia" legfeljebb abban tért el a szokásostól, hogy Márkus, ha részegen ment haza, nem viselkedett agresszívan. A felesége annál inkább. "Márkusnénál 1956 májusától novemberig laktam, ezen idő alatt többször tapasztaltam, hogy Márkus ittasan jött haza. Ez alatt igen gyakori volt a veszekedés közöttük, bár Márkus nem volt durva, verekedő ember... Azonban Márkusné majd minden esetben megverte a férjét, legtöbbször a fejét ütötte és azt kiabálta, 'te kopasz istennyila'. Azt is hallottam, hogy egy esetben a nagykéssel ment a férjének, aki részegen elhagyta a kabátját. Ezt azonban nem láttam" - mondta az egyik albérlő, Márkusék lányának udvarlója viszont arról beszélt, hogy Márkus István részegen "kereste a veszekedést". "Hogy valaki bántalmazta-e őt, azt én nem tudom. Ha részeg volt, Márkus Ilonát is szidalmazta, sokszor mondta neki, hogy azért tartja, hogy dolgozzon." (Márkus Ilona 14 éves korában hagyta abba iskolai tanulmányait.)
A Márkus család azonban egészen addig nem keltett feltűnést a környéken, amíg új albérlő nem költözött hozzájuk. Soós Éva 35 éves trolibuszkalauzt 1957-ben vette magához Márkusné, nemsokára a házba költözött Soós általános iskolás fia is, aki addig vidéken élt, nevelőszülőknél. A gyerek kezdetben a földön aludt, de miután Márkus részegen állandóan megbotlott benne vagy belerúgott, a fiút a fűtetlen kamrában helyezték el. De ez sem keltett volna különösebb megütközést a szomszédok körében, ha Soós Éváról, miként a korábbi lakókról, Szekeresnéről, illetve Dobó Ilonáról nem beszélték volna, hogy "ferde hajlamú, beteg nők", azaz homoszexuálisok. "Márkus István mindig szerette az italt, azonban az utóbbi években részegségének, italozásának fő oka az volt, hogy családjába Soós Éva bekerült, és lakásában buzik találkozóhelye volt. Ugyanis régebben ott lakott egy Szekeresné nevű nő is, akiről szintén mindenki tudta, hogy meleg hajlama van. Márkus józanul soha nem panaszkodott, azonban ha részeg volt, állandóan szidta feleségét, beleértve a buzeráns kurvákat" - szörnyülködött az egyik szomszéd, ám az igazi botrány akkor tört ki, miután kiderült, hogy Soós Éva - ahogy a férj mondogatta - elcsábította Márkusnét.
"Tudtam Soós Éváról, hogy meleg nő, ugyanis ezt a környékünkön mindenki tudta és nyíltan beszélték is. Bár megjegyzem, hogy én velük erről a kérdésről nem beszéltem, mert úgy gondoltam, hogy az olyan emberrel ezt kényelmetlen felvetni. Márkus István ez miatt igen sokat panaszkodott, és mindig csak büdös kurváknak emlegette őket. Márkusné is felhozta nekem, hogy a Soós Évával való viszonyával gyanúsítják, de nekem mindig tagadta, és ha ő erről beszélt, mindig kitértem előle, és soha nem foglaltam állást. Úgy gondoltam, hogy ez rá tartozik" - mondta az egyik szomszéd, a másik viszont ezt állította: "Márkusnét szégyentelen nőnek tartottam, mert azzal sem törődött, hogy a szomszédok széltében-hosszában beszéltek róla, illetve Soós Évával folytatott kapcsolatáról. Mindenki csak buzi kurváknak nevezte őket. Ezt kellett, hogy tudja Márkusné is, és annak ellenére, hogy ott volt neki a fiatal kislány nevelése, gondozása alatt, mégsem törődött vele."
Szerelmi háromszög
Soós Éva elmondása szerint 1949-ben "került bele a homoszexuális nemi életbe", 1954-1957 között a Márkuséknál is lakó, ám időközben saját lakáshoz jutó Szekeresné partnere volt. Az ötvenes évek elején a Belügyminisztériumban dolgozott, ahonnan "beteges hajlama" miatt fegyelmivel bocsátották el. 1954-ben került a Fővárosi Villamos Vasúthoz trolibuszkalauznak. "1957-ben költöztem jelenlegi lakásomba Márkus Istvánnéhoz. Átköltözésem időpontjában az volt az elképzelésem, hogy kiszakadok ebből a társaságból" - mondta később a rendőrségen, majd hozzátette: "Márkusnéval eleinte én nem tartottam szexuális téren semmiféle kapcsolatot, a férjével azonban nemi kapcsolatot létesítettem. Ez annak következtében jött létre, hogy Márkus állandóan zaklatott, és ha nem voltam hajlandó közösülni vele, akkor drasztikus szavakkal illetett, durva magatartást tanúsított velem szemben. Ennek következtében kb. 2 havonként egy-egy alkalommal vele közösültem." De Soós Éva elmondta azt is, hogy Márkusnét nem kellett "elcsábítania". "Tudomásom volt arról, hogy Márkus Istvánnénak nem én voltam az első nő az életében. A kettőnk közötti kapcsolatról azt mondhatom, hogy ő volt a kezdeményező. Én több esetben el akartam tőlük menni, azonban Márkusné megakadályozott ebben, azt mondta, öngyilkos lesz, ha otthagyom."
Márkusné szerint viszont épp ellenkezőleg történt. "1957 júliusában közeledett hozzám Soós Éva, hogy nagyon szeret engem. Szerelemmel szeret és legyek vele jóba'. Eleinte húzódoztam, majd a kíváncsiság vitt rá, hogy milyen lehet, és erre fizettem rá nagyon. Soós Éva volt kapcsolatunkban a férfi partner. Nemi kapcsolatunkban fantáziát nem találtam, de mert nagyon kedves volt hozzám és mindent vett nekem, folytattam ezt a viszonyt: Soós Évától a szeretkezésekért aranyláncot, 2 gyűrűt, 1 fülbevalót, ruhákat, fehérneműket kaptam, presszókba vitt. Fizetését is átadta nekem."
Mindez azért érdekes, mert azt bizonyítja, hogy bár a két nő viszonya nyílt titok volt a környéken, utóbb egyikük sem vállalta, hogy ő lett volna a kezdeményező. Márkusné igazát erősíti, hogy különösebben nem zavarta, hogy Soós Éva a férjével is szeretkezik, aki ettől kezdve állandóan nemcsak azt hajtogatta, hogy "elege van a buzulásból", de azt is, hogy mennyire szerelmes a kalauznőbe. De udvarlása csak ritkán vezetett eredményre. Márkusné a következőket mondta erről: "Soós Évával egy dupla rekamién együtt aludtunk. A férjem az egyik ágyban, a lányom a másikban. Soós Éva is, és én is sokszor megvertük Márkus Istvánt, egyszer baltát is fogtam a férjemre és azt Soós Éva vette ki a kezemből. Azért vertem meg, mert ittas volt és mindig szekálta Soós Évát, hogy legyen vele jóba - de hozzátette ezt is: - A férjem, ha részeg volt a lányomat is fogdosta és szajházta."
Bármi történt, az addigi részeges, züllött alak hírében álló Márkus egy csapásra a "szegény ember" lett, aki csak bánatában nyúl a pohárhoz - mintha elfelejtették volna, hogy korábban is rengeteget ivott. "Márkus ittas állapotban csak arról beszélt, hogy fél az otthoniaktól, mert ittasan mindig megverték őt" - mondta egyik kollégája, mások viszont arra emlékeztek, hogy "Márkus több alkalommal kizavarta Soós Évát a lakásból azzal, hogy nem tűri a buziskodást, és ilyenkor Éva addig az utcán vagy a szomszédoknál húzta meg magát, míg Márkus el nem aludt".
Beleesett vagy beledobták?
Márkus István holttestét 1963. február 14-én délelőtt találták meg a jégtörést végző csatornázási művek emberei a Rákos-patakban. A férfin csupán néhány, jelentéktelennek tűnő sérülés volt, de a boncolás minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a halálát vízbe fulladás okozta. Ráadásul Márkus véralkoholszintje 4,031 ezrelékes volt, ami halálos adag is lehet. Csakhogy a holttest kiemelésekor összegyűlt környékbeliek nem tettek lakatot a szájukra. "A pataknál mondtam is a rendőröknek, hogy jól nézzenek meg mindent" - mondta az egyik tanú, egy másik így emlékezett vissza: "Márkusné nagy óbégatással jelent meg, és nekem valahogy már akkor az volt az érzésem, hogy ez nem véletlen baleset és Márkusné csak megjátssza a kétségbeesett asszonyt. Én meg is tettem neki ilyenféle megjegyzést, de ő nem reagált." Többen is Márkusné és Soós Éva "beteg kapcsolatáról" meséltek a rendőröknek, mások viszont azt emelték ki, hogy Márkusné úton-útfélen mondogatta, mennyire szeretné, ha "elpusztulna" a férje. Az eset az ivócimborákban is gyanút ébresztett. Az első kihallgatások során mondták, hogy Márkus részegen is nagyon vigyázott magára, "mindig a híd közepén ment, fetrengeni soha nem fetrengett, elesni soha nem esett el, jellegzetes terpeszkedő állása volt".
Ennek ellenére Márkusné pár nappal az eset után, február 20-án eltemettethette férjét. Ám két héttel később őt és Soós Évát, kiskorú fiát, illetve egy harmadik nőt, a korábban szintén Márkuséknál lakó Dobó Ilonát is letartóztatták. 't szintén "közismert buzeránsként" emlegették az ott lakók. (Folyt. köv.)
