Hős szelídgesztenye

  • narancs.hu
  • 2017. november 13.

Élet + Mód

Az Év Fája cím idén egy 300 éves gesztenyefát illet.

48 jelölt, több mint 18 ezer szavazat: erős mezőnyből emelkedett ki az idei év fája, a zengővárkonyi hős szelídgesztenye.

false

 

Az Ökotárs Alapítvány immár 8 éve versenyezteti meg a fákat, a cél természetesen felhívni a figyelmet a környezet és az élő fák fontosságára. A nyertes kiválasztásánál nemcsak a méret vagy a kor számít; a fákhoz kapcsolódó történeteket is komoly szempontként értékelték.

A nyertes fa így egy 400 fős kis falu, Zengővárkony jelöltje lett. A település egyébként is neves ősi szelídgesztenyéséről. A kiválasztott fa pedig azért különleges, mert tényleg túlélő módjára bírta a sorscsapásokat: kéregrák, államosítás, sőt állítólag a közelben állomásozó katonák egyszer fel is gyújtották. (Fáztak.) Így tehát a küzdelmek átvészelésének jelképeként a szelídgesztenye vitte a pálmát, pardon, az első díjat.

A túlélő fa már készülhet is a következő megmérettetésre: részt vesz ugyanis a 2018 elején zajló európai versenyben, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. Valószínűleg valamikor februárban szavazhatunk majd a magyar matuzsálemre.

Az Év Fája

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje részt vesz majd a 2018 elején zajló európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. Várhatóan február 1. és 28. között szavazhatunk majd a magyar jelöltre, amely szép reményekkel indul a vetélkedőben, hiszen azt 2011 óta már háromszor is magyar fa nyerte meg, két alkalommal pedig második helyezést értünk el.

Figyelmébe ajánljuk