Mérsékelte a homofób ultrák miatt kiszabott büntetést az UEFA
Három helyett csak két meccset kell zárt kapuk mögött játszania a magyar válogatottnak.
Három helyett csak két meccset kell zárt kapuk mögött játszania a magyar válogatottnak.
A 22 éves férfi 2020-ban tért át az iszlámra, majd radikalizálódott, idén nyáron terrorcselekményt tervezett.
Utoljára a harmadik hullám csúcsán volt ilyen magas a napi új fertőzöttek száma.
A Blikk úgy tudja, az apa elhunyt, az anya állapota kritikus, a kisiskolás gyerekek is lélegeztetőre kerültek.
Az aktív fertőzöttek száma 106 594.
A levelet az elítélt anyja adta fel, ellene is eljárás indult.
A fertőzöttek növekvő száma miatt nem javasolják a beutazást.
Lehetőség lesz az oltatlanok kitiltására a közösségi élet minden színteréről.
Azt mondja, már jól van, a két oltásának köszönhetően nem lett nagyobb a baj.
Enyhébb, de továbbra is emelkedő a tendencia.
A harmadik hullám napjait idézik a friss adatok.