Csirkék

  • Kálmán C. György
  • 2016. október 2.

Első változat

A miniszterelnök a népszavazás előtt megjelent nagy cikkében furcsa hasonlatot használt – a betolakodó idegeneket rókákhoz hasonlította.

Utánanéztem, és az elmúlt négy évben 13 alkalommal emlegettem ezeken a hasábokon a hasonlatot – rokonát, a metaforát nem is kerestem. A közbeszédben nagy jelentősége van mindenféle hasonlatoknak, gyakran félresiklanak, és ezért érdemesek a figyelemre.

Most például, közvetlenül a népszavazás előtt a miniszterelnök (vagy aki helyette beszédeit és cikkeit írja) tollából csusszant ki egy derekas hasonlat, amit nem érdemes szó nélkül hagyni. (A teljes szöveget a Magyar Idők közölte, de elég a 444 vonatkozó cikkét megnézni.) Ekképpen:

„Rossz az itt élőknek és rossz az idejövőknek. Megszűnik a béke, a rend, a biztonság, a jólét, helyette káosz lesz, feszültség, konfliktusok, erőszak és elszegényedés. Ez nem valamiféle ködös jóslat, hiszen teljes bizonyossággal előre megmondható, hogy ha egy egyliteres edénybe két liter vizet próbálunk tölteni, annak minimum a fele el fog folyni. Az sem puszta jóslat, hogy ha egy baromfiudvarba rókákat eresztenek be, az senkinek sem lesz jó, mert a rókák meg fogják enni a csirkéket, a gazda pedig ezért le fogja lőni a rókákat. Mindenki törvényszerűen rosszul jár, és utólag nem színlelhetünk meglepetést.”

Rókák, csirkék, gazda.

Gondolkozzunk egy kicsit ezen a hasonlaton. Minthogy nem irodalmi szövegről van szó, cseppet sem kell amiatt aggódnunk, hogy megkeressük, pontosan mire is utal a megszólaló – elég nyilvánvaló, hogy az edényben el nem férő víz vagy a baromfiudvarba beeresztett róka azokra utal, akik eredetileg nem ott (az edényben, a tyúkólban) voltak, és nem illenek oda – vagy mert túl sokan vannak (mint a vízhasonlatban), vagy mert kárt tesznek (mint a ragadozó).

false

Ha ez így van, akkor a csirkehasonlat az érdekesebb – elvégre a vízhasonlatban nincs semmi konfliktus, semmi érdekellentét, semmi értékrendkülönbség; ha a betolakodó és oda nem illő élőlény az Európába menekülő (vagy bevándorló, jó, legyen „migráns”) népességet jelenti, akkor a csirkeudvar nyilván az itt békességben élők közösségét jelenti. Ahogyan az „edény” megnevezés aligha sértene bárkit is (végtére is, nem „köcsög”), úgy az kevéssé hízelgő, ha embereket „csirkének” neveznek. Aligha szereti bárki is, ha korlátozott értelmi képességű és nem túl széles viselkedési repertoárral bíró állathoz hasonlítják.

A betolakodó (vagy „beeresztett”) kártevő: a róka. A hasonlat tehát – lévén, hogy a róka természeténél fogva (valóban) a csirke ártalmára van – azt sugallja, hogy azok, akiket a hasonlat jelöl, ugyancsak természetüknél fogva gonoszok, lényegükből fakad, hogy gyilkosok, ragadozók, veszedelmesek, ezért velük szemben a legdrasztikusabb eszközök is megengedhetők. Le kell lőni őket.

A harmadik szereplő a rendteremtő „gazda” – ha jóhiszeműek vagyunk, és feltételezzük, hogy a hasonlatnak ez az eleme nem egyetlen emberre utal (hanem, mondjuk, az államra, az erőszakszervezetekre, a parlamentre), akkor is furcsa ez. A nép (népesség, lakosság, magyar emberek) tulajdona volna a „gazdának”? A biztonságukra vigyázó „gazda” föléjük volna rendelve?

És egyáltalán: ha a gazda csirkéket tart, miért teszi?

A legritkább esetben állatbarátságból. Egyet-kettőt talán, mint Petőfi anyja, de nem ez a jellemző. Még az is előfordulhat, hogy a gazda maga vegetáriánus, és ezért esze ágában sincs megenni a csirkéket. De akkor is (és ez az általános eset): a célja nyilvánvalóan a haszon, akár maga eszi meg a baromfit, akár más; eladja vagy a családja fogyasztja el, vagy épp kedvenc vérebeit táplálja vele.

Akkor most mindezt fordítsuk vissza. Hogyan bízzunk abban a gazdában, aki ugyan hősileg megvéd bennünket a rókák inváziójától, de aligha lehetnek kétségeink, hogy hol és hogyan végezzük? Nyilvánvaló, hogy nem szeretetből, de még csak nem is becsületből vagy jóakaratból teszi, amit tesz: a hasznát lesi, ő akarja a mi vérünket és húsunkat, ő akar jóllakni.

Csirkék, ébresztő!

Figyelmébe ajánljuk