300 millió forintot biztosít a kormány közel-keleti keresztény fiatalok ösztöndíjprogramjára

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 30.

Fekete Lyuk

Szívjóságból.

A kormány egyetért a szülőföldjük térségében maradt közel-keleti keresztény és más üldözött vallási és nemzetiségi kisebbséghez tartozó családok megsegítésének támogatásával. Sőt, ezen közösségek helyben maradásának elősegítésével meg még inkább, míg a Közel-Keleten menekültként élő emberek hazatérését segítő programok hatékonyságának, működőképességének biztosítását szintén fontosnak tartja – olvasható a friss Magyar Közlönyben.

Éppen ezért az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával 300 millió forintot biztosít Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű program címen a 2018/2019-es tanév megkezdéséhez. Üldözött keresztények segítése jogcím alatt.

Figyelmébe ajánljuk