„A cigarettafüstöt egy harmadik rendőr arcába fújta, amit további rendőrökkel szemben is folytatott”

  • narancs.hu
  • 2018. július 2.

Fekete Lyuk

Három rendbeli becsületsértés miatt emeltek vádat a budapesti tüntető ellen.

A 24.hu szúrta ki a Fővárosi Főügyészség közleményét, mely szerint eljárás indult egy 20 éves budapesti férfival szemben, aki április 14-én az Országgyűlés épületének biztosítására kivezényelt rendőröket szidalmazta; a tüntető ellen három rendbeli becsületsértés miatt emeltek vádat. A portál beszámolója szerint a tüntető

sört és cigarettát kért a rendőröktől,

majd arra kérte őket, hogy mivel „szolgálnak és védenek”, a nála lévő szemetet dobják ki.

false

 

Fotó: Fortepan

Ezt követően a sorfal elején álló rendőrnőt becsületsértő kijelentésekkel illette, amit folytatott a rendőrnőt felváltó férfi rendőrrel kapcsolatos rasszista és becsmérlő szavakkal is. „Végül a fiatal férfi egy másik tüntetőtől kapott cigarettára rágyújtva a cigarettafüstöt egy harmadik rendőr arcába fújta, amit további rendőrökkel szemben is folytatott” – írja a 24.hu, hozzátéve, hogy az ügyészség a vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Figyelmébe ajánljuk