A honvédelmi miniszter szerint harckocsikra, tüzérségi eszközökre és repülőre van szükség az ország megvédéséhez

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 3.

Fekete Lyuk

A szúnyogirtó gépekre küldött Gripeneken pedig nem szabad nevetni!

Ijesztően hosszú interjút adott a kormánypárti Origónak Benkő Tibor honvédelmi miniszter, aki többek között arról is beszélt, hogy milyen fejlesztésekre van szükség a honvédségnél.

Benkő azt mondta, mostantól még többet fognak költeni a katonákra, a toborzásokra, a kiképzésekre és a felkészítésre. Igyekeznek majd megszólítani a fiatalokat, szerinte a honvédelmi táborok ebben nagy segítséget nyújtanak. „Azért jó a szülőnek, ha a gyerek ezt a tábort választja, mert felügyelet alatt hasznos dolgokat tanulhat, ráadásul egyfajta rendszerességre is szoktatjuk őket: van ébresztő, reggeli torna, rendszeres étkezés, és persze foglalkozás reggeltől estig. Ráadásul nem kerül sokba, mert mi nem üzleti, hanem önköltséges alapon szervezzük a táborokat. A gyerektábor alap lehet ahhoz, hogy a gyerek később a katonai pályát válassza. Itt kap egy kis ízelítőt” – mondta a korábbi vezérkari főnök.

false

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Benkő az interjúban felmondta a kormányzati szöveget is, amikor arról beszélt, hogy mitől kell megvédeni az országot: „A szigorú határvédelem meghozta az eredményét – lényegesen kevesebb illegális migráns próbál Magyarországra jutni. De ez nem azt jelenti, hogy nincs veszély. Abban a pillanatban, hogy gyengülne a határvédelmünk, ismét azonnal megjelennének több ezren, akár tízezres nagyságrendben, hiszen mindig az akadálymentes útvonalakat választják.”

A miniszter szerint szükség van „a harckocsira, a repülőre és a tüzérségi, vagyis hagyományos eszközökre, de a hibrid és kiber hadviseléssel szembeni képességeket is fejlesztenünk kell, hogy az országot hatékonyan meg tudjuk védeni”. Hogy Magyarország megvédéséhez miért van szükség harckocsikra, arról bővebben nem beszélt a miniszter.

Benkőt láthatólag felbosszantotta, hogy többek között mi is beszámoltunk arról, hogy két hete ráküldték a honvédség Gripenjeit két szúnyogirtó kisrepülőgépre. „Néhány újságban, internetes portálon cinikusan megjelent, hogy a szúnyogirtó repülőgépekre ráküldtük a Gripeneket. A honvédség nyomon tudja követni az összes légi járművet a levegőben. Pakson és a környékén a légtér nem véletlenül sérthetetlen, azaz »tiltott«. A katonák kapták a jelzést és észlelték egy jármű belépését, és azonnal intézkedni kellett. Gondoljunk csak vissza a World Trade Centerre. Egy egyszerű sétarepülővel vagy vitorlázóval is be lehet vinni a légtérbe nagy mennyiségű robbanóanyagot. Ez jóval komolyabb dolog annál, hogy nevetgéljünk azon, hogy szúnyogirtó gépre riasztották a Gripeneket. Ha más szemszögből nézzük, már nem annyira nevetséges” – magyarázta a miniszter.

Figyelmébe ajánljuk