Beköszönt az új oktatási államtitkár: most minden nagyon jó az iskolákban, a baloldal pedig nagyon rossz

  • narancs.hu
  • 2018. július 6.

Fekete Lyuk

A pártlapban kezdte meg a tevékenységét Bódis József.

Július elejétől látja el feladatát Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára, aki nem meglepő módon a pártlapként funkcionáló Magyar Időknek adta első nyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy a Pécsi Tudományegyetem korábbi rektora pontosan ugyanazokat mondja az oktatással kapcsolatban, mint a kormány bármely más tagja:

  • szerinte „minden elemében nagyobb figyelem irányul az oktatásra az elmúlt nyolc évben a balliberális kormányok időszakához képest”,
  • szerinte a baloldal kevés pénzt adott az oktatásra,
  • az ellenzék 2010-ig százmilliárdokat vont el az oktatás területétől,
  • de ők ma pótolják ezeket a pénzeket,
  • az iskolák megújulnak, és
  • szerinte a tanárok „továbbra is megbecsülésre, párbeszédre, megújuló iskolákra és az oktatás színvonalának emelésére számíthatnak”.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.