Egy mexikói színész is zaklatással vádolta meg Kevin Spaceyt

  • narancs.hu
  • 2017. november 1.

Fekete Lyuk

Roberto Cavazos színész a saját Facebook-oldalán közölte hétfőn, hogy többször találkozott Spaceyvel, és ezek a találkozások kellemetlenek voltak a számára, közel volt a helyzet ahhoz, hogy azt zaklatásnak lehessen nevezni.

"Ha nő volnék, nem haboznék zaklatásnak nevezni ezeket" – írta Cavazos.

Szóban forgó találkozásaik idejét nem írta meg, csak azt, hogy akkor ismerte meg Spaceyt, amikor 2004 és 2015 között a londoni Old Vic színház művészeti igazgatója volt. Önéletrajza szerint Cavazos 2008-ban, 2010-ben és 2011-ben dolgozott ebben a színházban – írja az MTI.

"Sokan vagyunk, akik el tudnak mondani egy történetet Kevin Spaceyről – írta a 35 éves színész –, elég volt 30 év alatti férfinak lenni ahhoz, hogy Spacey úgy érezze: hozzányúlhat."

Állítólag sokan beszéltek neki hasonló élményekről, és szerinte a következő napokban többen lesznek olyanok, akik felfedik hasonló találkozásaikat Kevin Spaceyvel.

false

Cavazos Facebook-bejegyzése után a Twitter-fiókjában megjegyezte, hogy többet nem akar erről írni, mert mindent elmondott a témáról.

Kevin Spacey a hétvégén először beszélt homoszexualitásáról, miután egy kollégája azt állította, hogy még gyermekkorában Spacey szexuálisan zaklatta őt egy házibulin. Spacey azt mondta, nem emlékszik, de bocsánatot kért.

Figyelmébe ajánljuk