Fluor Tomi a „Soros-poénról” és a letiltásról

  • narancs.hu
  • 2018. június 7.

Fekete Lyuk

Sorost kiáltott, letiltották, bocsánatot kért – a magyar könnyűzene jelentős trollja vall a tettéről.

A 168 Óra szólaltatta meg Fluor Tomit, akit – miután a Petőfi Tv élő, egyenes adásában elkurjantotta magát, hogy Soros György – a NER büntibe tett: a Petőfi rádió látványosan elkezdte nem játszani a Wellhello számait. A művész arról nyilatkozott most a 168 Órának, hogy miként élte meg trollkodása következményeit:

false

 

Fotó: MTI

„Nem bosszantott föl, de nem tartottam túl elegáns lépésnek. A régi Petőfit, a magyar zenekarok paradicsomát nagyon szerettem, a mostani rádió már nem az én világom. Egyébként meg nem a forradalmat robbantottam ki, csak trollkodtam egyet. Nem is a Wellhello miatt aggódtam, hanem azért, mert emberek munkahelyéről van szó, amit akár el is veszíthettek volna, az meg nem poén, ha valakit miattam rúgnak ki.”

(…)

„Az az igazság, hogy az élő adás előtt volt már egy felvétel, és akkor is belekiabáltam a kamerába, hogy Soros György. Valójában azt hittem, hogy az az élő adás. Amikor rájöttem, hogy az csak egy próba volt, már úgy voltam vele, hogy végigviszem.”

Figyelmébe ajánljuk