Koszovó romos, de Koszovó szép

  • narancs.hu
  • 2016. február 2.

Fekete Lyuk

5 év után tér vissza új lemezzel PJ Harvey. Az első klip Koszovó terein forgott, és zene nélkül is melegen ajánlott lenne. Viszont a dal is kiváló.

PJ Harvey új albuma áprilisban jelenik meg The Hope Six Demolition Project címen – ez lesz a kilencedik lemeze (a nagyszerű angol dalszerzőnő előző anyagáról itt írtunk lelkes kritikát). Ezt az első klipet pedig Seamus Murphy fotóművész készítette, és arról szól, hogy még egy durva háborús konfliktust elszenvedett országban is utat tör magának a repedéseken át az eleven élet:

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.