Liberális elfogadást vár bírálóitól a Pesti TV műsorvezetője

  • narancs.hu
  • 2024. október 5.

Fekete Lyuk

Korábban a türelmet kérte számon az elhunyt Karsai Dánielen. Most bocsánatot kért.

„Az emberben, már bocsánat, legyen annyi türelem, hogy megvárja, hogy az élet mondja azt, hogy Danikám, akkor most van vége. És akkor utána ebből ekkora politikai ügyet csinálunk? Én ezt nem értem” – ezt mondta többek között Kroó Zita, a Pesti TV műsorvezetője a nemrég meghalt Karsai Dánielről.

Kroó Zita műsorában azért került szóba Karsai Dániel küzdelme, mert az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján Bedő Dávid (Momentum) kérésére a képviselők felállva, némán emlékeztek az alkotmányjogászra. Kroó úgy látta, „gusztustalan, ha valakinek a halálával politikai célok miatt visszaélnek”, és ebből kiindulva fejtette ki véleményét, amely sokak ellenérzését kiváltotta.

A bírálatokra válaszul Kroó Zita pénteken azt írta a Facebookon, hogy  „kedves őrjöngők, akik a Karsai Dániel-téma miatt most megölnétek engem. Nézzétek meg a teljes vlogot, ne csak szalagcímeket olvassatok. Arról szólt ugyanis az, amit mondtam, hogy az életet Isten adja és ő is veszi el. Tudom, ti ezt másképp látjátok, de legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok”.

A bejegyzést tizenhat óra alatt kétezren véleményezték valamilyen formában, 2,9 ezren szóltak hozzá. Köztük Tompos Márton, a Momentum elnöke, aki szerint Kroó Zitának bocsánatot kellene kérnie. Kroónak erről megvolt a véleménye, viszont válaszában azt is írta, sajnálja Karsai Dánielt, „mert egy értékes ember távozott az élők sorából. Én csupán azzal nem értek egyet, hogy a halál folyamatát meg kell sürgetni. Ha ez bűn, akkor sok embertársammal együtt bűnös vagyok” – írta.

Szombaton délelőtt egy újabb posztban bocsánatot kért: 

 A címlapkép Kroó Zita műsorajánlójának egy kockája

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.