Míg legveszettebben tombolt a koronavírus járvány, Magyarországon elloptak két budit (igen, budit)

  • narancs.hu
  • 2020. július 5.

Fekete Lyuk

Szerencsére a rendőrök hamar szimatot fogtak.

Pusztahencse remek kis falu, valahol Nagydorog és Paks között, közelebb Nagydoroghoz, úgyszólván Bezzegpuszta szomszédságában. Minden rendben is ment itt sokáig, de március végén (úgy 28-30-a táján) eltűnt két budi. Tudniillik, fából készült mobil WC (mindközönségesen reterát). Az elkövető kerítésbontás útján közelítette meg a kiszemelt zsákmányt.

Lakossági bejelentés után,

ismeretlen tettes ellen indult nyomozás

az ügyben, s a szálak Nagydorogra vezettek. A helyi rendőrök hamarosan le is fülelték a tettest, aki addigra az egyik budit fel is aprította, a másik még sértetlen volt.

Kihallgatása során az elkövető élt a hallgatás jogával, s arra sem adott magyarázatot, hogyan sikerült neki egyedül elvinnie a budikat. A nagydorogi rendőrök vádemelési javaslattal adták át az esetet az ügyészségnek. Az esetről bővebben a police.hu-n olvashatnak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.