Nem elég a Brexit, még tejeskávéadó is jöhet!

  • narancs.hu
  • 2018. január 5.

Fekete Lyuk

A briteknek az eldobható kávéspoharakból lett elegük.

25 penny poharanként: a hulladéktermelés visszaszorítása lenne célja az új adónak, amelyet az eldobható kávéspoharakra akarnak kivetni, ezt közölte a brit törvényhozó testület.

Évente 2,5 milliárd eldobható kávéspohár kerül a szemétbe Nagy-Britanniában, és ha így sem sikerülne elérni a kellő mértékű újrahasznosítást, akkor 2023-ban teljesen kivonnák az egyszer használatos poharakat a forgalomból.

Mindez onnan indul, hogy jelenleg nagyon is kevés, alig 1%-át hasznosítják újra az elvihető pohárkáknak, amelyek már majdnem annyira hozzánőttek az ember kezéhez, mint az okostelefon. A váltás a Nagy-Britanniában legtöbb kávét szolgáltató cégeket, a Pret A Mangert, a Costa Coffee-t, a Caffe Nerót, a Greggst és az amerikai Starbucksot érintené leginkább.

Bár él már a gyakorlat egyes nagy kávézóláncoknál, hogy kedvezményt adnak azoknak a vásárlóknak, akik saját pohárral érkeznek, de az ő számuk elenyésző, csupán 1-2%, ezért lenne szükség a tejeskávéadóra.

Persze a javaslatot még nem fogadták el, a „gondos mérlegelés” következik. Mindenesetre jobban tesszük, ha nemcsak a törülközőnket, hanem a kávéspoharunkat is mindig magunkkal visszük!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.