Van egy fideszes képviselő, aki kémiailag kasztrálná a szexuális erőszaktevőket

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 16.

Fekete Lyuk

Boldog István szerint ez az a megoldás, aminek visszatartó ereje lenne.

Visszaeső pedofilok és a többszörös szexuális bűnelkövetők kémiai kasztrálására tett javaslatot a Fidesz-frakciónak Boldog István – erről az országgyűlési képviselő nyilatkozott a Hír Tv-nek.

A képviselő szó szerint úgy fogalmazott: „Én azt gondolom, hogy nem lehet helye megbocsátásnak, és úgy kell rendbe tenni ezt a dolgot, hogy véglegesen rendbe tegyük, ha azt a módszert, amit Nyugat-Európában egyébként a visszaeső pedofilokkal szemben alkalmaznak, mi is alkalmaznánk. Akár az ilyen többszörösen visszaeső szexuális bűnelkövetőkkel, vagy a többszörösen visszaeső pedofilokkal. Akkor, azt gondolom, hogy megelőzhető lenne ez, hiszen egy visszatartó ereje lenne, úgy, ahogy más nyugat-európai országokban, európai uniós országban is van, hogy kasztrálják ezeket az embereket, kémiai kasztrálásnak vetik alá.”

Igazán mondhatott volna példát is Boldog, mely nyugat-európai országokban dívik hasonló, milyen uniós példát akar követni a nagy szuverenitásban.

Az Index emlékeztet, a fideszes országgyűlési képviselő Facebook-oldalán egy hete azután vetette fel e lehetőséget a szexuális erőszak kezelésére, visszaszorítására, hogy a rendőrség körözést adott ki az ellen az afgán férfi ellen, aki a rendőrség közleménye szerint szeptember kilencedikén egy belvárosi kebabozó mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, majd később kiderült, a férfi korábban két alkalommal is szeméremsértést követett el.

„Elfogni, kasztrálni és kitiltani azonnal!” – állt elő az ötlettel Boldog István.

Figyelmébe ajánljuk