tévésmaci

A kajmánvásár fia

  • tévésmaci
  • 2023. január 11.

Film

Amikor Sztupa és Troché felgyújtottak mindent, égett a város, égett a ház is, égett a csipkebokor és az összes többi bokor is, lángoltak az autók, s a gumikerekeik különösen maró bűzt árasztva, fekete füstjükkel eltakarták azt a kis eget is, amely a lángok közül át akart kandikálni.

Égett a tarló és az erdő, égtek a tavak és a folyók, ez hogy lehet? Nem hallatszott semmi, csak a tűz ropogása, néha azonban ezt is túlharsogta egy öreg fazon kétségbeesett óbégatása: Pongó Ferenc huszár fiam, hol vagy? Az ördög – aki pedig otthonosnak vallotta magát az ilyen helyzetekben –, nos, ő sem tudta, hogy hol a francban lehet Pongó Ferenc, s nem is különösebben érdekelte. Az emberek dettó így voltak vele, ők csak ide-oda szaladgáltak, mászkéroztak, nem is annyira ijedtükben vagy bajukban, hanem inkább nagy kíváncsiságukban. Benéztek azok minden tűzbe, az izgágábbja a lángokat is megpróbálta félrehajtani, hogy bekukkantson a tűz mögé, de ott is csak tüzet talált, parazsat, pattanó szikrát. Mikor fogják elunni, mikor fogják levenni, hogy nem lesz itt semmi újdonság, semmi meglepő, csak égő olaj és zsír, égő ólajtó és híd. Sztupa és Troché kerékpáron járták be az elérhető területeket, s ha valahol valami hiányosságot tapasztaltak, hát csóvát vetettek, s tovakerekeztek. Lángolt alattuk a nyereg, a kerék, a váz, szikrát hányt a dinamó. Égett a lámpa a bringájukon, kell-e mondanom, az első is, a hátsó is, de még a féklámpa és a pumpa is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.