Interjú

„A mai nagyok jóval kisebbek”

Krzysztof Zanussi filmrendező

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2017. augusztus 6.

Film

A lengyel film meghatározó korszakának utolsó mohikánja magyar koprodukcióban forgatja legújabb művét. A Faust-legenda Éter című újragondolása egy ukrán orvosról szól, aki az 1910-es évek Monarchiájában a tudomány eszközével akar hatalmat gyakorolni az emberek felett.

Magyar Narancs: Előző filmje, az Idegen test éles vitákat váltott ki sokfelé.

Krzysztof Zanussi: A legnagyobb megdöbbenésemre a feministák köréből értek méltatlan támadások. Nőgyűlölőnek kiáltottak ki, mert az egyik főszereplő egy karrierista üzletasszony, aki mindent a saját érvényesülésének rendel alá. Oroszországban az egyik neves fesztivál igazgatója azzal utasította vissza a bemutatását, hogy az orosz börtönállapotok ábrázolásával negatív képet festek az országukról. Én csupán Európáról akartam mesélni egy lélektani drámában. A mai Európában azt látjuk, hogy az idealizmus takaréklángon van, a cinizmus pedig válságokat szül. Nem tudni, hogy a kettő ütközéséből mi fog kirajzolódni.

MN: Miért fordult ezek után a Faust-mítosz felé?

KZ: Egy nem létező világ allegorikus, metaforaszerű rekonstruálása foglalkoztatott. Faust azért adja el a lelkét az ördögnek, mert fiatalságot, szerelmet kíván cserébe. Az Éter orvosát a tudomány birtoklásának a vágya hajtja, ami által hatalmat szerezhet mások felett. A dominanciára törekvést korunk egyik legnagyobb betegségének tartom, mindamellett, hogy öröktől fogva az emberi természet része. Mivel magam is a tudomány területéről igazoltam át hajdanán a filmhez, gyümölcsöző ötletnek tűnt az altatáshoz használt éter bevetése. A 20. század elejének orvoslásában az éter a hatalom, a birtoklás szimbóluma volt. Sok beteg meghalt a kórházakban, mert akkoriban még nem ismerték az adagolás helyes mértékét az altatáshoz. Számítok arra, hogy ez a filmem is ellenérzéseket kelt sokakban, vitákat provokál, noha nem áll szándékomban konkrét személyek hatalmi törekvéseire utalni benne.

MN: Az nem provokáció, hogy egy ukrán orvos a központi figura az Osztrák–Magyar Monarchia idején, az első világháború előtti években játszódó történetben?

KZ: Határozott szándékom, hogy eltávolodjak a mától, és Európának abba a soknemzetiségű közösségébe, a monarchikus időkbe térjek vissza, aminek az utóhatásai ma is élnek. Magyarok, németek, szlávok, rutének az orosz birodalommal határos vidékén: egy Habsburg-erődítményben játszódik a történet. Öntudatlanul is nagy hatással volt rám Szabó István Monarchiában játszódó filmje, a Redl ezredes. Manapság Ukrajna az ellenállás szimbóluma, ugyanakkor Európa háborús gócpontja. Talán ezért is akartam egy archaikus filmet a körülményekkel harcoló ukránról.

MN: Jó néhány magyar filmnek volt a társproducere, az Éter esetében a Saul fia és a Tiszta szívvel producerei álltak a filmje mellé.

KZ: Régi, megbonthatatlan szövetségben vagyok a magyar filmesekkel, legutóbb Groó Diana Csoda Krakkóban című filmjének voltam a társproducere (a mondott filmet 2004-ben mutatták be – a szerk.). Történelmi, érzelmi, intellektuális síkon, de még mentalitásban is sok a rokon vonás a lengyelek és a magyarok között. A 60-as évektől szinte minden filmemet bemutatták Magyarországon. Már az első látogatásomkor bizalmat szavaztak nekem.

MN: Lesújtó véleményt fogalmazott meg nemrég az európai film állapotáról, hiányolva, hogy a rendezők nincsenek kapcsolatban a valósággal, nem nyúlnak lényeges témákhoz.

KZ: A Saul fia például kivétel ez alól. Nem akarok általános értékítéletet megfogalmazni, hiszen alkotóként nem vagyok objektív megfigyelője az európai film helyzetének. Sajnos mégis azt kell mondanom, hogy a dekadencia, a szellemi igénytelenség jeleit látom. Bergmannal, Fellinivel, Viscontival összehasonlítva a mai nagyok jóval kisebbek világlátásban, témaválasztásban, mint a hajdaniak.

MN: Miben látja ennek az okát?

KZ: Sok szempontból az átmenetek korát éljük. Hiányoznak a nagy eszmék, az intellektuá­lis inger, a tartalmi bátorság. És hiányzik a mértékadó kritikai hangvétel. Nagy a beszédzavar, az elmélyülés, az értelmezés helyett a felszínesség divatja hódít. És ez nem csak a filmgyártásra igaz.

MN: Komoly aggodalmainak adott hangot a nacionalizmus, a szélsőjobboldal európai előretörése miatt.

KZ: Ez a kor természetes következménye. A modernizáció, a globalizáció sokkja olyan erős, hogy elindította a visszarendeződés folyamatát. Sokan abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a nacionalista kormányok megmenthetik a nemzeti érdekeket. Rendkívül veszélyes gondolat, hogy a megosztott Európa képes lesz a különböző etnikai csoportok érdekeit megvédeni. Kizárólag együtt, egységesen érhetünk el eredményeket. Nem szabad elbátortalanodni a negatív hatásoktól.

MN: Idealistának tartja magát?

KZ: Tudja, nekünk, lengyeleknek hozzátartozik a nemzeti karakterünkhöz az idealizmus éppúgy, mint az ellenállás képessége. Volt egyszer egy Szolidaritás, amelynek fennmaradt a dicső emlékezete, a társadalmi megbecsültsége. Mindannyian jobbá váltunk általa. Szóval, nem vagyok hajlandó elveszíteni a hitemet az eszmékben.

Neked ajánljuk