Magyar Narancs: A számos feldolgozás közül tán Sosztakovics operája a leghíresebb. Maga Sztálin is megtekintette a művet, amelyet aztán a Pravda hasábjain ítélt el éles szavakkal.
William Oldroyd: Gondolom, nem volt ínyére a főszereplő, a szerelmi szenvedélyből gyilkolni is kész Katyerina viselkedése. Sztálin ismeretében ez azért meglehetősen ironikus. Maga Leszkov csak úgy tudta megérteni, hogy egy nő idáig süllyedhet, hogy Lady Macbethet csinált belőle. Sztálin nyilván semmi effélét nem akart látni színpadon, minket azonban épp ez érdekelt. Hogy mit miért tesz ez a nő? Angliába helyeztük a történetet; a nők helyzete 1865 tájékán ott sem volt valami rózsás. A férjük tulajdonát képezték, gyakorlatilag házi őrizetre voltak ítélve. Ez a fajta be- és elzártság nagyon erős ellenreakciót tud szülni. Amit viszont nem vettünk át Leszkovtól, az a mű humora. Mi inkább a drámára koncentráltunk.
| ||
MN: Szándékosan kinyírták a kisregény humorát?
WO: Én inkább azt mondanám, hogy az irodalmi mű egy másik aspektusát emeltük ki.
MN: Az, hogy papnak készült, teológiai tanulmányokat folytatott, adott valami pluszt rendezőként?
WO: Valóban pap akartam lenni, de ma már ateista vagyok. Húszéves koromban váltam azzá, nem kis változás volt, mondhatom. Ami leginkább megfogott templomba járó gyerekként, az a liturgia színpadiassága volt. A gyertyafény, a zene, a tömjén, az ének, az istentisztelet minden velejárója. Nem is beszélve a nagyböjt és a húsvét kontrasztjáról.
MN: A Bibliából filmes szemmel melyik sztori izgatja?
WO: Poncius Pilátusé, színpadra állították A Mester és Margaritát itt Londonban. Remek előadás volt. I. Constantinus alakja is izgat.
MN: A Lady Macbethet 500 ezer fontból (kb. 175 millió forint) gazdálkodta ki, ami a kosztümös drámák mezőnyében nagyon kis összegnek számít. Egy bibliai eposz is kijönne ennyiből?
WO: Szerintem ki. Minden attól függ, hogy mire költöd a pénzt. Mi arra költöttük, ami látszódik is a vásznon.
MN: Volt, amiről a szűkös költségvetés miatt le kellett lemondania?
WO: Állandóan matekoztunk, hogy mi fér bele, minek kell mindenképpen látszania, és mi történjen képen kívül. Nagy dilemma volt a ló lelövése. Az olcsó megoldás ilyenkor, hogy szerzel egy szabad lovat valamelyik közeli farmról, csinálsz egy közelit a ló pofájáról, majd bumm, elhangzik a lövés, és már mutatod is nagytotálban, ahogy a földön fekszik. Én viszont úgy gondoltam, hogy drámaibb lenne, ha megmutatnánk, ahogy lelövik. Ehhez viszont egy betanított ló kell, aki össze tud esni vezényszóra. Ez nem olcsó mulatság. Végül úgy döntöttünk, hogy a drámai hatás kedvéért megéri a befektetés.
MN: Egy államilag finanszírozott brit filmes program tette lehetővé, hogy néhány rövidfilmmel a háta mögött elkészíthesse az első nagyjátékfilmjét. Hány fordulón kellett átesnie?
WO: A forgatókönyvíró, a producer és én röviden összefoglaltuk, mit is akarunk, és beadtuk a tervünket. Háromszáz filmterv volt versenyben, ezekből három valósulhatott meg. A háromszáz jelentkező közül negyvennel beszélgettek el, 18 ment tovább. A 18-ba bekerülve egy 15 oldalas vázlatot kellett készíteni, 8 tervet választottak ki. Ezen a ponton meg kellett írni a forgatókönyv első verzióját, de ezért már pénzt is kaptunk. Ebből a körből 5 film ment tovább, ekkor jött a második forgatókönyv-verzió. Ezekből választották ki a végső 3 filmet. Mindez egy másfél éves folyamat volt.
MN: Saját bevallása szerint volt egy Tarr Béla-i korszaka. Hogy épült fel belőle?
WO: Kénytelen voltam rájönni, hogy Tarr Béla nélkül mit sem érnek a fekete-fehér, hosszú beállítások. Ha nem Tarr Béla vagy, nem működik a dolog, megmarad minden külsőségnek. Két rövidfilmet is készítettem Tarr Béla hatása alatt, de csak utánzatok voltak, mások nem is lehettek. Kívülről talán hasonlítottak Tarr Béla világához, de a Tarr-filmek lelkét senki sem tudja megragadni. Egyedül Tarr Béla.
Köves Gábor
| Lady Macbeth
William Oldroyd a vidéki Angliába helyezi át, és első filmes mivoltát meghazudtoló bátorsággal és magabiztossággal csupaszítja csontig Nyikolaj Leszkov Kisvárosi Lady Macbeth című kisregényét. Bár adaptációja konkrétan körülhatárolt térben és időben játszódik, problémafelvetése egyszerre egyetemes (szex és halál) és vakmerően aktuális (rassz és gender). A film formája tükrözi a cselekményt uraló elfojtást és frusztrációt: a kongó, nyomasztóan üres terek, a távolságtartó kamerakezelés, a zene hiánya és az elliptikus elbeszélés mind erősítik és szolgálják a tartalmat. Nehéz nem párhuzamot vonni Andrea Arnold Üvöltő szelek-adaptációjával, amely szintén csupasz, nyers stílusával, valamint feketék és fehérek (hierarchizált és tiltott) viszonyaival foglalkozott. Oldroyd filmje könyörtelenül és átgondoltan masírozik a tragikus végkifejlet felé, és anélkül izgat és borzongat, hogy bármit is kendőzetlenül megmutatna. Bacsadi Zsófia
Forgalmazza a magyarhangya | |||
