Erőszakkal vádolják a #Metoo egyik arcát

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 20.

Film

Erőszakkal vádolják a #Metoo mozgalom egyik vezetőjét.

Szexuális visszaéléssel vádolja egy volt partnere Asia Argentót, a #tMetoo kampány egyik arcát. Az olasz színésznő az elsők között vállalta névvel és arccal, hogy Harvey Weinstein hollywoodi filmproducer az 1997-es cannes-i filmfesztiválon 21 éves korában megerőszakolta. Az idei fesztiválon pedig beszédében Weinstein vadászterületének nevezte az eseményt.

Az Argentót érintő vádakról szóló cikket a Weinsteint is leleplező New York Times hozta le. Az újabb cikk szerint éppen most simított el egy zaklatásos ügyet, amiben ő volt a vádlott.

A peren kívüli egyezséggel záródott ügy laphoz eljuttatott dokumentumai szerint Argento 2014-ben vállalta, hogy a következő másfél évben 380 ezer dollárt fizet az egykori ismert gyerekszínésznek, a most 22 éves Jimmy Bennettnek. Bennett azzal vádolta Argentót, hogy 2013-ban, alig két hónappal 17. születésnapja után megerőszakolta. Kaliforniában ugyanis 18 év a beleegyezési korhatár, így a jog szerint az ennél fiatalabb emberrel létesített szexuális kapcsolat erőszaknak minősül. Az iratokhoz egy 2013. május 9-re datált szelfit is mellékeltek, amely Argentót és Bennettet ábrázolta, ahogy az ágyban fekszenek.

A színésznő 2004-ben találkozott először a színésszel és zenésszel az általa rendezett The Heart Is Deceitful Above All Things című filmben. Az akkor 7 éves Jimmy Bennett játszotta az Argento által megformált prostituált fiát, akit a filmben idősebb férfiak behálózásához használnak csalinak, majd meg is erőszakolnak. A színésznő és a fiú között szoros – anya-fia – kapcsolat alakult ki a forgatás alatt. De Bennett szerint ez 2013-ban erőszakkal ért végett. A fiú karrierjében ez súlyos törést hozott, aminek következtében a korábbi évi 2,7 milliós jövedelme évi 60 ezer dollárra esett vissza. Eredetileg 3,5 millió dollárt követelt Argentótól, de végül kiegyeztek 380 ezer dollárban. Az ügy részleteiről senki nem volt hajlandó nyilatkozni, de az iratok hitelességét nem cáfolták.

Bennett egyébként 2013 októberében a szüleit is beperelte, mondván, kiforgatták a vagyonából. 2014 végén végül peren kívül megállapodtak.

Figyelmébe ajánljuk