Volt egyszerűbb kínálat a szegény vendégeknek, s rafináltabb a jobban eleresztetteknek. A szegény és jobban eleresztett kifejezést persze nemcsak gazdasági jelentése szerint kell értelmezni, hanem a fantázia tekintetében is. Aki eső utáni szagokat, az első nutellás csupor vagy éppenséggel a frissen vágott fű illatát rendelte, megkapta gyorsan és olcsón, s nem tekintette senki másodrendű fogyasztónak (talán csak Ómafa, de ő a többiekről sem volt jobb véleménnyel). Az ilyesmit rendelők ugyanolyan szeparéban adhatták át magukat a kevésbé kifimomult élvezeteiknek, mint a fantáziadús fogyasztók, de még azok sem távoztak kapatlanul, akik ennél is földhözragadtabb szagokra vágytak, igen, testközeli illatokat is lehetett rendelni. Persze a jó vendég mindenhol jó vendég, aki nagyot kért, annak ki is tettek magukért a szagácsok. „Hosszan győzködöm ifjú falusi üzletfeleimet, hogy a megyeszékhelyen vár minket a nagy élet, beadják a derekukat, s felszállunk a reggeli személyvonatra, hat megálló, először csak mászkálunk a (pontosan megnevezett) város (pontosan megnevezett) utcáin, bemegyünk egy játék- és sportszerboltba, nézegetjük a színes és lukacsos trikókat, veszünk kaját a szomszédos hentesnél, aztán irány a strand, egész a visszaindulásig ott mulatunk, s visszaérve busszal megyünk be a faluba a vasútállomásról, ehhez kérem a szagokat, a hentesből és a strand klórjából csipetnyivel nagyobb adagot” – na, ez már rendelés. Az ilyen kuncsaft, ha másodszor jön, a felszolgáló lefújja előtte a székről a port. A szagterem erősen kezdett, Sztupa számolt, számolt, számolt és a továbblépésen törte a fejét, Troché az à la carte (mely majdnem csak annyiból állt, hogy tessék parancsolni, pusztán a szegényeknek volt egy csokorra való szag feltüntetve az árakkal együtt, a szabadon választott szagágban nem voltak irányárak sem, utókalkulációval dolgoztak, de nem reklamált senki, az élmény megfizethetetlen volt, de azért vastagon fogott a ceruza), szóval Troché az à la carte mellé saját kreációkat igyekezett kifundálni, s azokat Ómafán tesztelte, de ő csak lógatta a lábát, fintorgott. Ez csupa nosztalgia, Troché, kínáld inkább a jövő szagát, azt nem ismeri senki, tehát szabadon szárnyalhat az alkotóerőd, másfelől a jövő összes szaga a jelen összes szagából alakul ki, így van mire alapoznod. S vedd azt is figyelembe, hogy a szagkészlet ugyan véges, de a kombinációk száma végtelen, vagy legalábbis értelmezhetetlenül magas a számuk, úgyhogy hajrá. A bolt jól ment, nyitottak is itt-ott még pár szagtermet, azok is hasítottak, aztán hagyták a francba az egészet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
