Film

Solo: Egy Star Wars-történet

  • - kg -
  • 2018. június 30.

Film

Már vénülő kezemmel fogom meg a jegyet – mormolja a Star Wars- és Ady-rajongó, aki vénülő szemével fűben nyuszit éppúgy látott már, mint fűben piknikező szerelmes Star Wars-hősöket (A klónok támadása). Tuti, hogy ennél kisebb vétségért tették lapátra a Han Solo ifjúkoráról szóló film rendezőpárosát, hiszen ennél csak kisebb vétségek léteznek, de jó hír, hogy a Lucas régi haverjai (Ron Howard, Lawrence Kasdan stb.) által levezényelt Solo-sztori nem akar sokat, azt a keveset viszont maradéktalanul teljesíti. Megtudhatjuk, hogyan magyarosított Han Sonnen­scheinról Solóra (jó, nem szó szerint, de a névfetisiszták így is örülhetnek), és azok is kielégülést nyernek, akiknek 10 éves korukban semmi más ambíciójuk nem volt, mint megépíteni legóból Han lézerstukkerét. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy vénülő kezünkkel beragasszuk a mozijegyet a csatos emlékkönyvbe, de mert a vénülő filmkészítők végre semmi fontosat, egyetlen galaxisokat megrázó drámát sem akartak elmondani Star Wars-ügyben, valami olyat tettek, amire évtizedek óta nem volt példa a sorozat háza táján: akarva-akaratlanul eltalálták a mozi leglényegét, sikerül közel két órán át majdhogynem felhőtlen (leszámítva egy-két fontos filmbeli felhőt) szórakoztatást nyújtaniuk. Ahogy a Sötét zsaruk 3 attól volt vicces, hogy Josh Brolin Tommy Lee Jones fapofáját utánozta, úgy az új Star Wars Ki mit tud? is akkor jó, amikor Alden Ehrenreich Harrison Ford mimikáját nyúlja. Plusz, van a filmben egy óriás űrpolip és egy Woody Harrelson is – vénülő kezünkkel boldogan tapsikolhatunk.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.