„De a banda játszik bélyeggel a hátán / Ezerszer megírták, hogy egyikük a sátán” – hasogatta a kulisszákat 42 évvel ezelőtt Földes László, a Hobo Blues Band Rolling Stones blues című számában, amelyet leginkább a hatvanas évek iránt érzett ködös nosztalgia hatott át, és távolról sem az aktualitások.
Úgy tűnik, még mindig nem unjuk a régi nagy nevek pufogtatását, és ha a róluk készült film némi katasztrófaturizmusra is lehetőséget ad, a siker garantált.
Nyilván szabás-varrási hasonlatokkal lehetne a legegyszerűbben leírni ezt a filmet.
Covid-mozinapló, sokadik felvonás: a pandémia miatt üresen kongó filmszínházakban ismét bemutatják a Hókusz pókusz című 17 éves filmet, mely története során először a nézettségi lista tetejére mászik.
Amikor Sztupa és Troché megpróbáltak beépülni a rigók közé, az eredmény csúfos kudarc lett, pedig megadták a módját rendesen.
Mégis ki ölte meg a nagy pofájú, felfuvalkodott amerikai rendezőt? A producer, akit megzsarolt; a forgatókönyvíró, akinek vízióját tönkre akarja tenni – esetleg a főszereplő színésznő, akinek részegen félreérthetetlen ajánlatot tett; vagy talán annak férje, akivel még össze is verekedett?
François Ozon első sikerét Rainer Werner Fassbinder darabjának adaptációjával aratta (Vízcseppek a forró kövön, 2000)
Négy kis filmkritika: ajánló a tizenegyedik Szemrevaló/Sehenswert fesztivál filmjeiből
Az inspiráció nagyjából úgy viszonyul a másoláshoz, ahogy a szeretet a kihasználáshoz. Erről tanúskodik Olivia Wilde új thrillere, tartalmilag és formailag egyaránt.
