A lecsószezon utolsó napjaiban még véletlenül sem szeretnék gasztrotörténeti eszmefuttatásokba vagy konyhatechnológiai vitákba belemenni – az elmúlt, nyári hónapokban úgyis mindenki kifőzte és kidiskurálta magát lecsóügyileg. A paprika, illetve a paradicsom arányairól, a szeletelési formákról és irányokról, vagy éppen a pirospaprika szükségességéről szóló tanácskozásokat majd jövőre lehet folytatni, addig viszont jöjjön még egy utolsó recept, amely talán minden oldalnak kedves lesz. Az alább ajánlott receptet a rakamazi Kormos József osztotta meg velem, ő pedig a szabolcsi tanyavilágban nevelkedett édesanyjától tanulta. A szabolcsi vidék meghatározó alapanyaga a káposzta, elég csak a híres, paradicsomlével és kukoricakásával készülő szabolcsi töltött káposztára, netán a füstölt csülkös, babos, káposztás paszulyra gondolni, így nem meglepő a megjelenése a lecsóban sem. A káposztás lecsó azért az ország más vidékein is felbukkan, Somogy megyében is készítenek hasonlót, és a cigánykonyhának is jellegzetes étele. A káposzta okos adalék lehetett: amikor már az utolsó, kora őszi paprikákból és paradicsomokból főzték a lecsót, akkor jól lehetett pótolni az akkorra leszedett káposztával. A szalonna, a kolbász és a tejföl persze nem ront rajta, tartalmas, telt ízű, krémes, laktató étel ez, napfényes őszi napokra ideális.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
