chili&vanília

Egreses sütemény

Gasztro

A piaci kofák ígérete szerint a hétvégén még lesz egres. Ha mégsem, abban az esetben ezt a süteményt piros vagy fekete ribizlivel, esetleg szederrel süssék meg, úgy sem lesz rossz. A nagy melegtől és a sok csapadéktól a gyümölcsök amúgy is olyan tempóban érnek be, hogy mire az ember felocsúdik, már le is ment a szezonjuk, igencsak észnél kell lenni. A langyos pite mellé hideg tejfölhabot adok, ami önmagában is feljegyzendő, ugyanis bármilyen – legyen az nyers vagy sült – nyári gyümölcs mellett nagyszerű. Sőt, last minute villámdesszertnek sem utolsó, ha a tejfölhabot szirupos, sűrű gyümölcskompóttal, maradék sült gyümölccsel rétegezzük, vagy óvatosan csíkosra keverjük. Az egres továbbra is méltatlanul kevés szerephez jut a magyar gasztronómiában, a klasszikus mártáson és levesen kívül ritkán kísérletezünk vele. Szedése fájdalmas (szúr), pucolása idegőrlő (mindkét vége apró), megéri azonban a fáradság.

 

Egreses, diós sütemény tejfölhabbal

Hozzávalók (8 szelethez)

 

12,5 dkg vaj szobahőmérsékleten, puhán

10 dkg porcukor

3 tojás

7,5 dkg teljes kiőrlésű liszt

7,5 dkg darált dió

1 csomag sütőpor

1 kávéskanál só

7,5 dkg nádcukor

50 dkg egres, megtisztítva

 

Tálaláshoz:

2,5 dl tejföl

2,5 dl tejszín (min. 30% zsírtartalom)

½ rúd vanília

1 evőkanál porcukor

opcionális: néhány csepp narancsvirágvíz

 

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy 23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral, és kivajazzuk (vagy szilikonos formát használunk, ez esetben nem szükséges a sütőpapír). Egy nagy keverőtálba tesszük a puha vajat (még finomabb lesz a végeredmény, ha sós vajat használunk), és hozzáadjuk a porcukrot. Elektromos kézi keverővel habosra keverjük. Ekkor egyesével hozzáadjuk az egész tojásokat, ezekkel szintén kikeverjük. Beleszórjuk a lisztet és a darált diót, végül a sütőport és a sót, a géppel simára keverjük. A tortaformába simítjuk a masszát. Kevésnek fog tűnni, de osszuk el egyenletesen, a sütőpor miatt meg fog emelkedni. Az egrest megpucolva használjuk (lecsippentjük a szárát és az apró, barna végét). Az előkészített egrest (vagy más gyümölcsöt, amit használunk) összeforgatjuk a nádcukorral, majd a massza tetejére szórjuk, és a szemeket kissé mélyebbre nyomkodjuk. 35 percig, tűpróbáig sütjük. Miközben sül, elkészítjük a tejfölhabot: összekeverjük a tejfölt a tejszínnel, a vaníliarúd kikapart magjaival, valamint a porcukorral (és ha használunk, a néhány csepp narancsvirágvízzel). Elektromos kézi habverővel habbá verjük a keveréket (akár előre is elkészíthetjük). Hűtőben tartjuk felhasználásig. A megsült süteményt kissé lehűtjük, de langyosan, a hideg tejfölhabbal tálalva a legfinomabb.

Mautner Zsófi rovata. Blogját lásd: www.chiliesvanilia.hu

Figyelmébe ajánljuk