chili&vanília

Hamsiszezon

Gasztro

Ami a hamsit illeti, nem a méret a lényeg. Az apró, Fekete-tengerből származó hal - nem kertelek tovább, szardelláról van szó - Törökországban óriási kultusznak örvend. A helyiek finoman szólva is megőrülnek érte, amikor beüt a szezonja, amely októbertől márciusig tart. Isztambul nem egy téli város, akad azonban néhány - elsősorban kulináris - érv amellett, hogy az ember mégis bevállalja a város téli melankóliáját és borús szürkeségét. Sahlep, őrölt orchideagyökérből főzött sűrű, édes, pudingszerű ital például csak ilyenkor kapható. A hamsi a hab a tortán. A szardellaraj Odesszában kel, majd amikor a vizek arrafelé lehűlnek, az órajárás szerint vándorolnak körbe a Fekete-tenger partjain a kevésbé hűvös vizekbe - hogy aztán majd az isztambuliak ünnepeljék őket a tányérjukon. Törökországban a leghíresebb szardellavárosok Sinop és Amasra kikötők. Azt mesélik, ezeken a településeken ilyenkor gyakorlatilag semmi mást nem készítenek a valamit is magukra adó szakácsok. Tucatnyi recept létezik, készül fűszeres rizzsel rétegezett piláf, szardellás kenyér, sőt állítólag még desszertbe is csempészik. Legnépszerűbb elkészítési módja talán mégis a durvára őrölt kukoricalisztbe hempergetett, olajban ropogósra sütött változat - amely friss kenyérben, szendvicsként vagy salátával végzi. Sokan alulbecsülik ezt az olcsó, nem kifejezetten mutatós, ellenben rendkívül munkaigényes apró halat, az igazi ínyencek azonban imádják, és a halak "kis hercegének" nevezik.

Friss szardella beszerzésére minimális esélyt látok, hacsak nem fogunk össze, és győzzük meg valamelyik halast. Így hát marad a könnyebben beszerezhető, olajban (vagy sóban) eltett változat, amelytől sokan idegenkednek, pedig az egyik legjobb titkos hozzávaló. Nincs olyan étel, amelyet ne dobna fel, legyen szó mártásról vagy például ezzel ropogósra sütött kenyérmorzsáról, amely sült zöldségekre szórva egyenesen csodálatos. A hamsiról pedig maximum álmodozhatunk közben.


Sült karfiol szardellás morzsával

Hozzávalók (2 adag)

1 kicsi fej karfiol, rózsáira szedve

olívaolaj, só, bors

6 evőkanál olívaolaj

4 szardellafilé

8 dkg friss kenyérmorzsa (vagy készen kapható panko)

1 nagy gerezd fokhagyma, lereszelve

fél citrom reszelt héja

esetleg csilipehely

A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Egy nagy sütőlapot leterítünk sütőpapírral, megkenjük olívaolajjal, sót és borsot szórunk rá. A karfiolt nagyobb rózsákra szedjük, és félbevágjuk. A megolajozott sütőlapra helyezzük, és kb. 18-20 perc alatt pirosra sütjük. Közben elkészítjük a ropogós morzsát: az olívaolajat felmelegítjük, beletesszük a szardellát, és addig keverjük, amíg az az olajba olvad. Ekkor hozzáadjuk a kenyérmorzsát, és 4-5 perc alatt ropogósra sütjük. Közben hozzákeverjük a fokhagymát, ill. a végén összekeverjük a reszelt citromhéjjal (és csilivel). Megszórjuk vele a megsült karfiolt. A tetejére tükörtojást készítünk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.