chili&vanília

Nyár, cékla

Gasztro

Burpees golden (sárga színű, kerek, édes), Detroit (1892-ben fejlesztett fajta, vékony, feszes héjú, kisméretű), Cylindra (hosszúkás, zsenge, édes), Tonda di Chioggia (csíkos, jellegzetes, rózsaszínű-fehér évgyűrűket rejt, íze enyhe, édeskés, inkább retekhez hasonlít; olasz ősi fajta, amely Chioggia városából származik, mint Goldoni csetepatéja), Egitto Migliorata (1850-ben született, lapos, élénkpiros a húsa).

Csak néhány a számos céklafajta közül, amelyeket már szerencsére itthon is felfedeztek maguknak (és a fogyasztóknak) a termelők. Gyakran őszi, téli gumós zöldségként tartjuk számon, pedig ilyenkor, nyáron még finomabb – zsenge, édes, szinte alig igényel hőkezelést, nyersen is megállja a helyét. Hihetetlen változatosan lehet elkészíteni, és nagyon egészséges. Gyógyító, méregtelenítő hatású, tele van rostokkal, vitaminokkal: C-vitaminnal, káliummal, folsavval.

A cékla is a zöldségek azon csapatába tartozik, amely sütve önálló életet kezd élni – ízét össze sem lehet hasonlítani főzött állapotú önmagával. Intenzív, édes, izgalmas köret csirkéhez, halakhoz, de kreatív saláták főszereplőjeként is csodás (lásd az alábbi példát!). Fetával, kecskesajttal klasszikus duót alkot, de avokádóval, csicseriborsóval is nagyszerű, fanyar nyári piros gyümölcsökkel pedig pazar vitaminbomba. Remekül harmonizál meggyel, cseresznyével, málnával, feketeribizlivel. Figyelem! A cékla levelét nehogy ott hagyják vagy eldobják, azt is fel lehet használni: simán csak fokhagymával, olívaolajjal megfonnyasztva, mint a spenótot, vagy pestóként (pirított törökmogyoróval, parmezánnal, fokhagymával, olívaolajjal, sóval, borssal).

Nyári cékla málnával és kecskesajttal

Hozzávalók (4 adag)

 

50 dkg zsenge, nyári cékla (kb. 5 szem)

1 evőkanál durva szemű só

1+5 evőkanál olívaolaj

2 evőkanál málnás balzsamecet (vagy vörösborecet)

1 teáskanál méz

10 dkg rukkola

5 dkg pisztácia vagy mandula

15 dkg málna

15 dkg kecskesajt vagy feta

esetleg: egy marék gojibogyó, vagy pl. aszalt vörös áfonya, netán meggy

 

Először megsütjük a céklákat: ezt akár előző nap is megtehetjük: a céklagumókat egyenként (vagy ha kicsik, kettesével) alufóliába csomagoljuk, előtte összesen 1 evőkanál olívaolajat csepegtetünk rá, és megszórjuk durva szemű sóval. 200 fokon kb. 45 percig sütjük (sütőtől, céklától és a méretétől függően ez lehet valamivel kevesebb vagy több is). Amikor megsült, a héja gyönyörűen lejön. Felszeleteljük. A saláta öntetéhez, az ecethez adunk sót, borsot és egy teáskanál mézet, elkeverjük, majd lassú sugárban hozzáadagoljuk az öt evőkanál olívaolajat. Közvetlenül tálalás előtt állítjuk össze a salátát: a rukkolát összeforgatjuk az öntettel, majd ráhalmozzuk a sült céklát, a málnát, a darabokra morzsolt kecske- vagy feta sajtot, s a pisztáciát vagy mandulát.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.