Gasztro

Bárki bármit mond, az 1970-es évek közepén nagy ívű ügyletnek látszott a frissen átadott újpalotai lakótelep. A propagandisták mindent elkövettek, hogy a panelrengeteget afféle tejjel-mézzel folyó smaragdvárosként adják el - több mint tizenötezer lakás épült 1969-1977 között az egykori mezőgazdasági területen, s a kiválasztottak java valóban azt gondolta, hogy megfogta az isten lábát.

Apró, törékeny termete megtévesztő lehet. Tanja Grandits ugyanis filigrán külseje ellenére a nemzetközi gasztronómia egyik nehézsúlyú, meghatározó személyisége. Michelin-csillagos bázeli éttermébe rengeteg ínyenc zarándokol, hogy megkóstolhassa a séfnő vonzó ételeit.

Nemrégiben Újpest hőskorát igyekeztünk bemutatni, ám helyhiány miatt ki kellett hagynunk a legismertebb "pre-újpesti" objektumot.

"Kerek a blini, aranysárga és tűzforró, mint a nap, a csodás idők, gazdag termés, harmonikus házasság és egészséges gyermekek jelképe" - hasonló szavakkal illette a leghíresebb orosz palacsintát Alexander Ivanovics Kuprin, az 1900-as évek elejének orosz regényírója (Párbaj). A blini évszázadok óta az orosz étkezés egyik legfontosabb része, az összes palacsintaféle közül talán ma is a legnépszerűbb, a nemzetközi gasztronómiában is a legismertebb.

A belvárosi Szarka utca rövid és jelentéktelen, lehetetlen megjegyezni, hol is van, biztos mindig máshol. Valójában két percre sincs a Szabadság híd pesti hídfőjétől, a Váci utcába fut bele, akár egy hőzöngő kissrác a pofonba.

A Lánchíd utca szép csendben vált idegenforgalmi szolgáltatóvá, csoda, hogy régebben (a 20. században) senkinek nem jutott eszébe, hogy az amúgy turistáktól hemzsegő környéket e hasznos és nemes cél szolgálatába állítsa.

Prágába már két hete beszökött a húsvéti készülődés szele. Ennek egyik legszembetűnőbb bizonyítékául a piacokon, valamint a közértek és konyhai szaküzletek kirakataiban felbukkanó, ücsörgő bárány alakú sütőforma szolgált.

Mennyivel izgalmasabb lenne, ha a több ezer éves gyökerekre viszszanyúló kantoni specialitásról, az agyagedényben ropogósra sütött rizsételről, a bo zai fanról írnék. Netán koreai testvéréről, a dolsot bibimbapról. Esetleg az iráni konyha különlegességéről, a tahdeegről, amelynek ékessége szintén az edény alján aranyszínűre sütött rizsréteg. A japán yaki onigiri is a ropogósra sütött rizsen alapul, ehhez az összeállt szusirizst formázzák, majd szójaszósszal kenegetve sütik ragacsos arany színűre.

Szada itt van a szomszédban, egy köpésre Gödöllőtől, ám nem vennénk rá mérget, hogy például a Dél-Budán élő fővárosiak is meg tudnák mutatni a térképen. Pedig érdemes felkeresni, közel van, akad néhány látnivaló (például a Schulek Frigyes tervezte református templom, vagy Székely Bertalan síremléke), és jó időben a vidék is lenyűgöző.

Szex, kiváló ételek, remek borok és színház: ha hátralévő életemet úgy kéne leélnem, hogy ezeken kívül semmiben nem lehetne részem, boldogan és elégedetten hunynám le végül a szemem. Ha nem is egy életre, de egy hosszú estére épp ezekkel szolgál a Krúdy Gasztro Színház vacsoraszínházi előadása Boccaccio Dekameronja alapján (a szex ezúttal csak mint folyton visszatérő téma volt jelen).

A mai Irán, azaz az egykori Perzsa Birodalom a világ egyik legsokszínűbb és legkifinomultabb konyháját tudhatja magáénak. Nem véletlen, hiszen a történelem során számos kulináris behatás épült be gasztronómiájába: