„Nincs sok közük a valósághoz” - Chikán Attila az elhibázott válságkezelésről

Gazdaság

A kormány gazdaságvédelmi csomagja méretét tekintve kicsi, szociálisan teljesen érzéketlen és már az alapkoncepciója is téves - Chikán Attila közgazdásszal, az első Orbán-kormány egykori gazdasági csúcsminiszterével készült teljes interjúnk a friss lapszámban olvasható

Magyar Narancs: Az Orbán-kormány válságkezelő csomagját ért kritikák kétirányúak: nem mozgósít elég pénzt a súlyos károk mérséklésére, szociális tekintetben pedig érzéketlen.

Chikán Attila: Mindenekelőtt irritáló, hogy a magyar gazdaságvédelmi csomag nem tudja kezelni a szociális válsághelyzetet: az az érzésem, mintha a csomag összeállítói egyszerűen nem akartak volna tudomást venni erről. Technikai eszköztárat sorolnak fel olyan problémákra, amelyek néha közvetve vagy közvetlenül maguk is kapcsolatban vannak a válsággal, de közben a szociális problémákat egyáltalán nem kezelik megoldandó feladatként. A munkanélkülit is pusztán gazdasági szereplőként kezelik és nem társadalmi cselekvőként. A háztartás egyszerűen nem is szerepel kategóriaként a csomagban – pedig még a mikroökonómiai elmélet számára is ez az egyik legfontosabb szereplő, hát még a társadalomban. (...)

MN: Az Orbán-csomagban szinte tételesen felsorolva megtalálhatók a területek, amelyeket kisegítenének, államilag finanszíroznának – de valóban a turizmus, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés, a filmgyártás, meg a rejtélyes kreatív ipar volna a legfontosabb?

CA: Figyelmesen tanulmányoztam én is ezt a listát, de nem találtam magyarázatot arra, hogy miért pont ezeket az ágazatokat emelték ki − bár nem vitatom, hogy nehéz helyzetben vannak. Valakik talán sugalmazhatták is egy-egy elemét, nem függetlenül a közvetlen érdekeltségeiktől, és e magánérdekek jelentek meg az állami preferenciák között. Sokszor íróasztal mögött született elgondolásokat látunk, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz. Arra biztatják a turizmus, vendéglátás képviselőit, hogy a kényszerű leállás alatt inkább újítsanak fel – csakhogy az ebben az iparágban nehéz helyzetbe kerülő vállalkozói rétegnek éppen most nincs is pénze arra, hogy e célra költsön, és hiteleket sem biztos, hogy felvenne a bizonytalan jövőre. (...)

false

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

MN: És mennyire lehet sikeres a célzottan a vállalkozások megsegítésére született kormányzati csomag?

CA: A vállalkozásoknak sok fajtája létezik a sokmilliárdos oligarchák cégeitől az egyszemélyes kisvállalkozókig – ezeket nyilván lehetetlen egy kalap alá venni. A valódi kisvállalkozók, akik munkájukat és pénzüket fektették a cégükbe, ebből élnek, és többségükben sem ők, sem a családjuk ugyancsak nem rendelkeznek megtakarításokkal. Jelentős részük el is van adósodva – ami már a nagyobb vállalkozásokra is jellemző. A válság persze az oligarchákra is hat, csak éppen másként: számukra lehetőségeket nyit meg, például erőteljesen megnöveli a kivásárolható cégek, üzletrészek mennyiségét. És ahogy a kormányzati támogatások belépnek a képbe, ott újra megnyílik a lehetőség a kormányközeli vállalkozók kisegítésére is. Összességében egy rendkívül differenciált problémára kaptunk egy igen olcsó és leegyszerűsítő megoldást a kormánycsomagban. (...)

Az e heti print Magyar Narancsban Chikán Attila további részleteket árul el arról, miért speciális a mostani válság, melyek a válság szempontjából legveszélyeztetettebb, legkiszolgáltatottabb rétegek, kik (nem) adnak tanácsot Orbánnak és hogyan fordulhat át a válságkezelés merő zsákmányszerzésbe.

Keresse a részleteket a koronavírus-járvány ellenére változatlanul megjelenő és az újságárusító helyeken továbbra is kapható hetilapban. Vagy előfizethet rá itt.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk