Soha nem volt még olyan igazságtalan rendszer, mint a nők szja-mentessége

Gazdaság

Totál káosz a szabályozás, simán érhet tizenötször többet az egyik gyerek, mint egy másik a kormány javaslata szerint.

Apránként nyújtogatják be képviselők az anyák személyi jövedelemadó mentességéről szóló törvényjavaslatokat. A 30 év alatti anyák szja-mentességéről szóló már korábban a parlament elé került, tárgysorozatba is vétettett, most pedig a háromgyerekes nők adómentességét biztosító szöveg is megérkezett az Országgyűlés elé. Ezeket olyan szakavatott adószakértők nyújtották be, mint Koncz Zsófia, Hegedűs Barbara, Juhász Hajnalka, Kocsis Máté vagy Zsigó Róbert. Minden nagyon jól néz ki papíron, illetve addig, amíg életbe nem lépnek ezek a módosítások. Mert ami utána lesz, azt csak a kaotikus jelzővel lehet jól leírni.

Egyik évben mentes, másikban nem

Az most mindegy is, hogy az egyik javaslat már októbertől él, a másik csak januártól fog, a harmadikat, a kétgyerekes anyák szja-mentességéről szólót pedig be se nyújtották még. Ám ha be is nyújtják, ősszel még várja némi feladat a képviselőket, különben a már most is igazságtalan rendszer teljes mértékben irreálissá válik. Számításaink 2026-ra vonatkoznak, vagyis a kétgyerekes anyák esetében csak a 40 év alattiak kapnak mentességet - a teljes kör négy év alatt lesz adómentes. Az adómentesség a munkajövedelmekre vonatkozik, tehát osztalékra, egyéb bevételekre nem.

Jövőre tehát továbbra sem kell adót fizetnie a 25 év alatti nőknek, utána már nem jár nekik semmi. Kivéve, ha öt éven belül gyereket vállalnak, ez esetben ismét adómentesek lesznek. A tört években hónapokra bontva arányosítani kell a járó kedvezményt. Ha 31 évesen továbbra is csak egy gyereket tud felmutatni a nő, elveszíti az adómentességét, marad neki 20 ezer forint családi adókedvezmény.

A legjobban akkor jár, ha 30 éves kora előtt letud két gyereket, akkor elmondhatja magáról, hogy egész életében egy büdös forint személyi jövedelemadót sem fizetett.

Jövőre a 40 évnél idősebb nők még nem kapnak adómentességet. Ha egy gyerekük van, akkor eleve nem számolhatnak mással, csak havi 20 ezer forinttal, ha kettő, akkor várniuk kell 2027-ig. A háromgyerekesek már az idén megkapják a mentességet korhatárra való tekintet nélkül, ez praktikusan azt jelenti, hogy az idén megszerzett munkajövedelmük egynegyede lesz adómentes az arányosítás miatt.

Jövőre már a teljes összeg. 2026-ban egy egyedülálló, egy gyereket nevelő nő 20 ezer forint adókedvezményt kap, plusz 2300 forinttal több családi pótlékot, tehát az állam ezt a családot 22 300 forinttal fogja segíteni. Egy két- és többgyerekes nő ehhez képest 100 ezer forintot kaphat, ha az átlagbérrel számolunk – valójában ennél biztosan kevesebbet, hiszen a nők keresete eleve alacsonyabb, de látszik, hogy többszörösét, mint az egygyerekes, és ennek felső határa sincs.

Teljes elborulás jöhet

Ezzel az egésszel az jár jól, aki sokat keres, ezt már a Narancs.hu is megírta, ám ez még brutálisabban érvényesülhet, ha a kormány nem teszi rendbe a családi adókedvezmények szabályozását. Ugyanis a családi adókedvezményt nemcsak az anya veheti igénybe, hanem az apa is. És nagy kérdés, hogy ez továbbra is így lesz-e. Mert ha az anya lenullázza az adóját a mentesség révén, akkor az apa a szabályok szerint behúzhatja az adókedvezményt. Ez jövőre két gyerek után 80, három után 198 ezer forint. Ha a szabályozás így marad, akkor jövőre egy gyerek 20 ezer forintot ér az államnak, két gyerek pedig átlagbérrel számolva 180 ezret, három gyerek pedig 298 ezret.

Vagyis az egyik gyerek majdnem tizenötször fog többet érni, mint a másik az állam szerint.

Az őszi adótörvények vitájánál a pénzügyminisztériumnak (vagyis ami maradt belőle) különösen figyelnie kellene arra, hogy ez az anomália eltűnjön a rendszerből, egyazon gyerekre ne lehessen mentességet és kedvezményt is érvényesíteni. Vagyis ha az anya adómentességet élvez, az apa ne vehessen igénybe adókedvezményt. Még jobb lenne, ha a szülők eldönthetnék, hogy a mentességet vagy a kedvezményt választják-e, hiszen simán lehet, hogy utóbbi a nagyobb összeg. Ehhez persze telibe át kéne írni ezeket a remek törvényjavaslatokat, amelyeket Koncz Zsófia és társai benyújtottak. Még jobb lenne kidobni az egészet, és egységesen beleírni a személyi jövedelemadóról szóló törvénybe, ahová egyébként az való. Persze az igazán remek az lenne, ha kidobnák az egészet a fenébe, és elfelejtenék ezt a szavazatszerző tébolyt. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.