Jó szándékú tudós tévedését ismétlik meg a pézsmakacsamáj őrült hígításában hívő homeopaták

  • Hraskó Gábor
  • 2017. november 29.

Hamis dilemma

Az első tudós tévedésből „gyógyította” pézsmakacsamájjal az influenzát, mégis hisznek benne a homeopaták, csakúgy, mint a profitot behúzó francia gyógyszergyár.

Ma egy olyan homeopátiás szer felfedezését boncolgatjuk, amelyet egy francia gyógyszergyár állít elő és forgalmaz évről évre igen nagy mennyiségben, jelentős haszonnal, és amelynek óriásplakátjaival, tévéreklámjaival nap mint nap találkozhatunk.

A szer „felfedezésének” története azért különösen érdekes, mert szinte minden egyes lépése ellentmond annak, amit tenni kellett volna – legyen a kutató akár „hagyományos” orvos, akár homeopata. Ki-ki majd levonja magának a végkövetkeztetést, most inkább ezekre a buktatókra figyeljünk! De még mielőtt elkezdjük, a homeopátia két fontos – tudományosan egyébként a mai napig nem igazolt – elvét, eljárását kell tisztáznunk:

Simile elv, azaz a hasonlóság elve: a homeopátia alapelve szerint, ha egy anyag egészséges emberen adott tünetek megjelenését eredményezi, annak az anyagnak ütögetve hígított (potenciált) változata az ilyen tünetekkel rendelkező beteg páciens állapotát javítja.

Proving: az az eljárás, amely során megvizsgálják az adott anyag hatását egészséges embereken, és egy hosszú listában lejegyzik a felfedezett tüneteket. Ez a lista a szer gyógyszerképe. A homeopaták szerint a proving helyettesíti a rendes gyógyászatban végzett klinikai vizsgálatokat, hiszen – szerintük – ez biztosítja, bizonyítja, hogy a szer potenciált változata gyógyítani fogja az ilyen tüneteket mutató pácienst.

No, most már tényleg belevághatunk!

A történet a 20. század elején, a nagy spanyolnáthajárvány idején kezdődik. Ma már tudjuk, hogy ez alapvetően egy influenzajárvány volt, de nincs egyetértés abban, hogy mi volt az oka annak, hogy Európa-szerte milliók, némelyek szerint tízmilliók haltak bele a betegségbe. Lehet, hogy maga a vírusváltozat volt különösen fertőzőképes vagy pusztító, de az is elképzelhető, hogy az akkori kedvezőtlen egészségügyi, higiéniai körülmények miatt a bakteriális felülfertőződések okozták a nagy arányú halálozást.

Mindenesetre ebben a háborús időszakban végzett vizsgálatokat betegek szöveteivel Joseph Roy francia orvos. Mikroszkópjával

a preparátumokban izgő-mozgó, oszcilláló gömböcskéket figyelt meg, amelyek néha mintha osztódtak is volna.

Úgy gondolta, hogy rátalált a spanyolnátha kórokozójára, amit el is nevezett oscillococcusnak (coccus az általános neve a gömbhöz hasonló alakú baktériumoknak).

Itt van az első pont, amikor Roynak fontos döntést kellett meghoznia. Nem tudjuk, mi járhatott a fejében, de legalább két megközelítés között dönthetett: orvostudomány vagy homeopátia. Úgy tűnik, eredetileg Roy az őt majd’ fél évszázaddal megelőző bacilusvadászok, Luis Pasteur és Robert Koch nyomdokain indult el a spanyolnátha elleni harcban. Kereste a betegség kórokozóját, és hite szerint meg is találta azt. Ha ezt a vonalat követi tovább, akkor Koch eljárása (úgynevezett posztulátumai) szerint rigorózus módszerekkel igazolnia kellett volna, hogy tényleg az oscillococcus-baktérium a betegség kórokozója. Ki kellett volna tenyésztenie a baktériumot, annak új generációjával meg kellett volna fertőznie egészséges teszt élőlényeket (nyilván nem embereket), a betegség kialakulása után belőlük újból mintát kellett volna venni és újra kitenyészteni a kórokozót, majd igazolni, hogy megint ugyanarról a baktériumról van szó.

Általam ismeretlen okból kifolyólag Roy nem ezt tette, hanem felhagyva a kórokozó-elmélet módszertanával, a homeopátia felé fordult. Úgy gondolhatta, hogy ha az oscillococcus egészséges emberben influenzás tüneteket okoz (mint ahogy ez elvárható lenne egy jóravaló kórokozótól), akkor a bacilusokból készített, a homeopátia elve szerint hígított, potenciált szer meggyógyítja az ilyen tünetekkel rendelkező pácienst. Kicsit illogikus, „öszvér” gondolkodásmód, mert a kor homeopatái nem kórokozó-elméletben, hanem miazmatanban (káros levegő) és életerőben gondolkodtak. A szereket sem így találták, hanem szinte vaktában adták azokat egészséges embereknek a kiváltott „tünetek” összeírására (proving). Ebből alakult ki, hogy majd mire, illetve kinek is lesz jó ez a szer. Nincs információ arról, hogy Roy végzett-e valaha homeopátiás provingot a szerrel akármilyen formában, de nem valószínű.

Már csak azért is különleges, hogy Roy feladta a kórokozótan által sugallt utat, mert az őt megelőző évtizedekben dolgozó tudósok hatalmas sikereket értek el annak követésével. Az egyik kedvenc fiatalkori olvasmányomat, a Paul de Kruif által 1926-ban írt Bacillusvadászok című könyvet gyorsan fellapozva ezt a gyorslistát állítottam most össze:

Pasteur (lépfene, veszettség), Koch (tüdőbaj, kolera), Roux (diftéria), Smith (babesia), Bruce (máltai láz, afrikai álomkór), Ross és Grassi (malária).

false

Roy következő, ma már teljesen illogikusnak tűnő választása az volt, hogy a homeopátiás szert nem spanyolnáthás betegek szövetéből készítette sorozatos hígítással és potenciálással (ütögetés), hanem a pézsmakacsa (más néven némakacsa) májából és szívéből. Valószínűleg azért választotta a kacsát, mert oszcilláló gömböcskéit egyre több helyen megtalálta – ezek szerint szárnyasokban is.

Később Roy ezeket a gömböket daganatos, szifiliszes, tüdőbajos, tripperes, ekcémás, reumás, kanyarós, mumpszos, bárányhimlős betegek vérében is fellelte, ezért úgy vélte, hogy felfedezte a betegségek általános okát. Ez egy újabb vészcsengő kellett volna hogy legyen, hiszen ellentmondott a kórokozó-elmélet alapelvének, amely szerint a különféle betegségeket más és más kórokozók idézik elő.

Joseph Roy később francia állami kitüntetést kapott a háborúban végzett orvosi munkájáért, de nem valószínű, hogy ebben része lehetett ennek a felfedezésének. Mindenesetre nem sokkal később a világ mára tán legnagyobb homeopátiás szereket is gyártó francia gyógyszergyára elkezdte forgalmazni Roy szerét egy, az oscillococcus-baktérium nevére utaló márkanévvel.

A szer jelenleg így készül: egy literes edénybe tedd hasnyálmirigy és szőlőcukor vizes oldatát. Ebbe aprózz bele 35 gramm pézsmakacsamájat és 15 gramm pézsmakacsaszívet, majd hagyd negyven napig feloldódni. Egy kisebb üvegedénybe tölts az oldatból, öntsd ki, töltsd fel tiszta vízzel (hígítás) és tízszer ütögesd az edényt bőrbevonatú tárgyhoz (potenciálás, aktiválás).

Öntsd ki, hígítsd fel, ütögesd, öntsd ki, hígítsd fel, ütögesd és ismételd mindezt kétszázszor!

A homeopaták feltételezése, hogy amikor ilyen módon – az úgynevezett Korsakov-módszerrel – hígítanak, akkor a kiöntéskor az edény falán marad annyi eredeti oldat, hogy a hígítás foka minden egyes lépésben egy a százhoz. Nem valami precíz számítás, de sokat nem számít, mert mindezt kétszázszor ismétlik. Így a teljes hígítás az alábbi arányú lesz: 1 : 10 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000.

false

Az egyes után négyszáz nulla van. Ezt matematikailag úgy írják, hogy tíz a mínusz négyszázadikon töménységű az oldat. Ma már tudjuk, hogy valahol a tizenkettedik százszorosra való hígítási lépés körül az utolsó molekulát is elveszítjük az eredeti anyagból (ez esetben a pézsmakacsából), és ezután már csak a vizet hígítjuk vízzel. Ezt a homeopaták sem tagadják, de szerintük a víz valahogy megőrzi az eredeti hatóanyag „mintázatát”, „információját”. Erre nincs tudományos bizonyíték, de ez esetben erről nem is érdemes vitatkozni, ugyanis ezzel a vízzel 85% répacukorból és 15% tejcukorból álló parányi golyócskákat fröcskölnek meg, és a páciensnek majd e dobozolt pirulákat kell bevennie. A cukorgolyócskák „memóriájáról” aztán egyetlen homeopatától sem hallottam értekezni, tehát szerintem ezt el is felejthetjük.

Mivel ez a szer az egyik legelterjedtebben forgalmazott homeopátiás készítmény, ezért néhány klinikai vizsgálatot is végeztek vele annak tesztelésére, hogy megelőzi-e az influenzaszerű betegségek kialakulását, és hogy csökkenti-e azok tüneteit. Az összes rendelkezésre álló vizsgálatot három kutató elemezte. Ha elfogultsággal kívánná vádolni őket valaki, akkor érdemes tudni, hogy egyikük, Peter Fisher őfelsége II. Erzsébet királyi homeopatája, és a többiek is az alternatív oldalhoz tartoznak. Konklúziójuk az, hogy nincs meggyőző bizonyíték a szer betegséget megelőző vagy azt gyógyító hatására.

Van még egy kicsinek nem tekinthető probléma az egész kutatással: ma már bizonyosak vagyunk benne, hogy oscillococcus-baktérium nem létezik.

Nem tudhatjuk, hogy Joseph Roy pontosan mit nézhetett baktériumnak száz évvel ezelőtt, de azóta senki sem látta Roy oszcilláló kórokozóit. Se homeopaták, se bakteriológusok. Se influenzás betegek szövetében, se a pézsmakacsa májában vagy szívében.

Tehát most itt vagyunk egy széles körben reklámozott és az egész világon forgalmazott homeopátiás szerrel, amely felfedezésének már az alapja is hamis. Ha nincs oscillococcus, akkor nem várható, hogy a homeopátia – egyébként sem bizonyított – hasonlót hasonlóval elve alapján az egészséges emberekben az influenza tüneteit váltsa ki.

Ez esetben viszont a pézsmakacsa szerveiből extrém hígítással készült szernek még a homeopátia szabályai szerint sem kellene az influenza tüneteit megszüntetnie.

Mit lehet erre mondani? Működik? Csak azért is? Se nem igazán homeopátia, se nem tudományos orvoslás, se kórokozó, se meggyőző klinikai vizsgálatok. És mégis homeopaták, páciensek gondolják úgy, hogy érdemes használni. Az üzlet pörög tovább.

_____

A „hamis dilemma” egyrészt az egyik leggyakoribb érvelési hiba, ami úgy állít be egy vitát vagy problémát, mintha csak két alternatíva közül lehetne választani. Másrészt viszont itt a Narancsszkeptikus blogja, aminek szerzője Hraskó Gábor biológus, informatikus, tudományos újságíró. A minden szerdán jelentkező blogon a csillagok állásától a tudatos álmodásig mindenről szó lesz, aminek hallatán valamire való tudós dühösen felhorkantva legyintgetni kezd. A blog kicsit hosszabb bemutatkozását itt lehet elolvasni.

Figyelmébe ajánljuk