Még a biológia szerint sem olyan szimpla a világ, hogy valaki férfi vagy nő és kész

  • Hraskó Gábor
  • 2018. augusztus 16.

Hamis dilemma

A nemek szigorú biológiai meghatározottsága egy téveszme, sem az emberekre, sem az állatokra nem igaz.

Nem, nem a társadalmi nemekről akarok írni! Csak az arról szóló vita kapcsán találkoztam néhány ehhez hasonló érveléssel: „Biológiailag valaki vagy férfi, vagy nő. Ezek a genderőrültek meg azt akarják elérni, hogy mindenki maga döntse el, hogy nőként, férfiként vagy valami köztesként akar-e élni.” Tulajdonképpen egy fontos társadalmi vita kibontakozása folyik előttünk. Hát nem éppen optimális módon az biztos, de kis hazánkban mostanában ez így megy.

Én meg botor módon megint azt hittem, hogy ha az embereknek elmondunk néhány tényt arról, hogy hogyan is van ez a „vagy férfi, vagy nő” biológiailag, akkor kicsit szofisztikáltabban fognak vitatkozni. Hát csalódtam, de ne ugorjunk azonnal a történet végére.

A lényeg, hogy nem a genderről, nem a társadalmi nemekről lesz szó, hanem a biológiairól. Azon belül is a genetikáról és a fejlődéstanról. Szóval, hogy is lesz valakiből férfi vagy nő? Alapvetően úgy, hogy amikor éppen túl van azon, hogy életében először megfelelő mennyiségűt beszívjon az addig összeesetten lapuló tüdejébe ebből a barátságtalan nitrogén-oxigén légkörből, és efölött érzett örömében elbőgi magát, akkor az egyik fehér köpenyes benéz a két lába közé, és valami ilyesmit lát:

false

Kicsit becsapós az ábra (egyébként ezt hívják Quigley-skálának), mert valójában ezer csecsemőből kilencszázkilencvennyolc esetben vagy az egyes vagy a hatos-hetes ábrának megfelelőt látja a kukucskáló. És a dokumentumba bekerül: férfi, illetve nő.

De ezerből egy-két esetben az orvos megtorpan, és valami ilyesmit dünnyög: „Hát ez most miféle?”

Ilyenkor jön a kromoszómavizsgálat, ami vagy segít valamilyen irányban eldönteni a kérdést, vagy sem. A végső döntés joga a szülőké: „Kedves anyuka, apuka! Mondják meg, hogy mi legyen! Fiú vagy lány?” A döntést esetleg követheti néhány plasztikai műtét, amely igyekszik a hozott anyagból elkészíteni a kért eredményt.

Nem tehetek róla, de erről egy Karinthy-anekdota jut eszembe. Állítólag egyszer meg akarta mérni a vicc terjedési sebességét, ezért kitalált egyet, elmondta az egyik kávéházban, aztán átsétált a másikba, ahol már mesélték a többiek: „Képzeld, sürgönyt kaptam, hogy unokám született, de nem írták meg, fiú vagy lány. És most nem tudom, hogy nagypapa vagyok-e vagy nagymama.”

A viccet félretéve, a dolog tanulsága, hogy nem minden esetben eldönthető, hogy valaki biológiailag férfi-e vagy nő. És ha azt gondolnánk, hogy ez csak egy félresikerült himbilimbi, akkor tévedünk. Ez belül is sok mindent befolyásol. Még az is lehet, hogy kívülről minden oké, a papírokra rákerül a besorolás, és csak később derül ki, hogy a belső szervek meg éppen az ellenkező nemnek megfelelően alakultak ki. És amikor belső szervekről beszélek, akkor mindent érthetünk ezalatt. Tényleg mindent! Nemcsak a belső nemi szerveket, hanem a testfelépítésben akármit. Meg a hormonrendszert. És persze az agyunk struktúráját. Majd egyszer még írok külön arról a vitáról, hogy miben és mennyiben különböznek egymástól a nők és a férfiak, de hát ha ABBAN ott lent különböznek, akkor miért ne különböznének egy csomó másban is.

Az persze közhely, hogy vannak „nőies férfiak”, meg „férfias nők”, de a fentiek alapján nyilvánvalónak kell lennie annak, hogy ugyan kis számban, de vannak olyan polgártársaink, akik ebben a biológiai (!) átmenetben valahol középen helyezkednek el.

Régen őket hermafroditáknak nevezték, ma inkább a semlegesebb interszex kifejezés a használatos.

Egy ilyen interszex személy nem hirtelen ötlettől vagy egy gonosz „szakállas bácsi” befolyásolására kezd el töprengeni azon, hogy ő most vajon kicsoda is. Számos példa igazolja, hogy komoly gondokkal küzdenek, amikor megpróbálnak beilleszkedni a szigorúan két kategóriában gondolkodó társadalomba. Ez egy kőkemény genetikai, fiziológiai adottság, amely nem döntés kérdése. Sőt nagyon nehéz, szinte lehetetlen döntenie és elnyomni magában a bizonytalanságot. Innentől kezdve tovább lehet gondolni a sztorit, de itt most megtorpanok, mert itt lép be a gender, a társadalmi nem kérdése. A gendertudomány nagy részben ugyan leginkább a „megszokott”, egyértelmű biológiai nemiségű emberekkel kapcsolatos társadalmi, gazdasági, szociológiai megítélésekkel, elvárásokkal, problémákkal foglalkozik, de nyilván érdekes, különleges esete az interszex személyek társadalmi helyzetének leírása.

Az ember – és úgy jó nagy általánosságban az emlős állatfajok – biológiai nemi meghatározottsága elég egyértelmű, még ha amint láttuk is, nem kivételek nélküli. Az öröklődést irányító huszonhárom pár kromoszómánk közül az úgynevezett szexkromoszómák szerepe a domináló. Ez a pár vagy két egyforma, úgynevezett X-kromoszómából áll, vagy egy X-ből és egy eltérő, kisebb Y-ból. Az Y-kromoszómán van egy SRY-nek nevezett gén, ami nagyon hamar bekapcsolódik az embriófejlődés során, és az általa kódolt fehérje olyan folyamatokat indít el, ami beégeti a férfi nemi jellegek kialakításának útját. Ha nincs Y-kromoszóma, azaz SRY gén, akkor nő fejlődik ki az embrióból.

Ez az alapséma, de néha valami baki fordul elő. Körülbelül ezer zigótából egy úgy indítja életét, hogy belé két X- és egy Y-kromoszóma kerül a megtermékenyítéskor: XXY. Ezt Klinefelter-szindrómának nevezik. Ennél nem sokkal ritkábbak az egyéb szexkromoszóma-variációk. Ezek egy része nem az interszex irányába tolja el a nemiség kialakulását. A Jacob-szindrómás személynek például két Y-kromoszómája van az X mellett: XYY. Egyértelmű férfi jelleget mutat. Más bonyolult esetekben még több példányban fordul elő vagy az X- vagy az Y-kromoszóma, vagy maga az SRY gén módosult. De néha az SRY gén átkerülhet az X-kromoszómára, és ilyenkor az egyén XX-kromoszómás férfi lesz.

A nemiség kialakulásának későbbi lépéseiben is történhet probléma.

Ilyenkor jöhet létre az a szituáció, hogy a szervezet egy része – például a genitáliák – az egyik nemre jellemzők, a másik része a másikra. És ne feledjük, a szervezetünk része a hormonális rendszer és az agyunk is. Tehát teljesen biológiai oka is lehet annak, hogy valaki férfi nemi szervekkel rendelkezik és közben idegrendszere női biológiai meghatározottság alatt fejlődött ki. Rengetegféle interszex felállás képzelhető el és alakul is ki. Pontos adatok a születéskori nem meghatározásáról vannak, azok is leginkább a külső nemi szervek megtekintése alapján. A benti dolgokban lévő, vagy az egyedfejlődés későbbi szakaszában kialakuló eltérések gyakoriságáról jóval kevesebb az adat.

Az ennél bonyolultabban szabályozott biológiai nemiség más élőlénycsoportoknál nem is olyan ritka. A halak elképesztő változatosságot mutatnak e tekintetben. Vannak olyan fajok, amelyek „háremekben” élnek, egy hím több nősténnyel. Ha a hím elpusztul, a nőstények kiválasztanak egyet maguk közül, aki ezután szép lassan átalakul teljes értékű hímmé. A krokodilok és a teknősök esetében a szexet nem genetika határozza meg, hanem a tojások fejlődése során a hőmérséklet. Magasabb hőmérsékleten az egyik nem kel ki a tojásból, alacsonyabban a másik. A csigák hímnősek, párzáskor mindegyik megtermékenyítheti a másikat. Adott esetben azonban úgy tűnik, hogy az egyik játssza a hím szerepet, a másik a nőt. Az, amelyik épp hímként viselkedik, egy parányi mésznyilat – nevezik Ámor nyilának is – lő bele a másikba, ezzel elősegítve a megtermékenyítést. De gondolhatunk a méhekre is. Náluk a hímek, a herék csak egy szexkromoszómával rendelkeznek, a királynő és a dolgozók kettővel. A királynő tulajdonképpen dolgozó, akit lárvakorában steril lánytestvérei speciális módon etettek. Akit az állatvilágban található szexuális variációk legextrémebb esetei érdekelnek, azoknak bátran ajánlom Olivia Judson Kedves dr. Tatiana – Szexuális tanácsadás mindenféle teremtménynek című könyvét.

false

Na, szóval én csak ennyivel kívántam hozzájárulni a nagy gendervitához. Ahogy már többször hangsúlyoztam, ez nem genderkérdés, hanem genetika és egyedfejlődés. Amikor valaki gendertémában azzal kezdi kritikus véleményét, hogy „Biológiailag valaki vagy férfi, vagy nő…”, akkor rá kell mutatni, hogy hibás a kiindulópontja. Ha ezt bizonyítékokkal bemutatom, akkor értelmesebben tud hozzászólni a vitához.

Esetleg meg fogja változtatni a véleményét. Ez akkor valószínű, ha tényleg a szigorú biológiai meghatározottság téves eszméje határozta meg azt. Én az esetek zömében nem ezt várom, hanem inkább azt, hogy a kritikusnak segítek azzal, hogy felismerje, a genderkutatással valójában nem az a baja, hogy valakik szerinte a biológiai meghatározottság ellenében akarnak ráerőszakolni egy személyre egy nemi szerepet. A helyzet fordított.

Ő szeretné, hogy egy biológiailag esetleg nem egyértelműen meghatározott tulajdonságú embertársa elnyomva testi-szellemi adottságát, beskatulyázza magát a társadalom valamikor kialakult rendjébe: férfi VAGY nő!

Nem szeretném én kitalálni, hogy mi lehet ez az indok. Ez tényleg egy fontos kérdés, fontos vita lenne. Akár komolyan vehető érvek és ellenérvek merülhetnek fel mind a két oldalról. Az ember társadalmi lény, amelynek biológiája szembekerülhet a társadalmi elvárásokkal, és hogy az ebből felmerülő problémákat hogyan kell kezelni, azt legjobb, ha széles társadalmi megegyezés határozza meg.

De a mai magyarországi helyzetben a vita nem lesz egyszerű. Amikor a Facebookon néhány helyen röviden ismertettem a biológiai nem meghatározottságának fenti érdekességeit – gondosan kihangsúlyozva, hogy nem a társadalmi nemekről beszélek –, akkor olyan válaszokat kaptam, amelyek őszintén ledöbbentettek:

„1 százalék selejt mindenhol van, minek azzal foglalkozni”

„Biológiailag 100%-osan meghatározott az emberek neme: férfi, nő, selejt. Csak 0,5 ezrelék a selejt, ami lényegtelen. Ők a Taigetosz pozitívok”

Azt hiszem, nem kell túl sokat magyaráznom, hogy ez nagyon rossz történelmi emlékeket idéz. Ráadásul megint csak egy régen esedékes társadalmi vitát tesz lehetetlenné. A fenti mondatokat megfogalmazók persze nem gondoltak bele, hogy azt, hogy mi is tesz valakit selejtté, azt leginkább az aktuális politika fogja meghatározni. Ma az interszexek, holnap a cukorbetegek, a sterilek, a mentálisan sérültek, a hatvan éven felüliek, a szemüvegesek, a daganatos betegségre hajlamosító géneket hordozók, a fél lábukat elvesztők, az allergiások s a többi. Ezek egyike sem vicc.

Nem tudom, hogy miért lehetne más indok az interszexek Taigetoszra küldésére, mint a felsoroltaké.

Lesznek még itt durvább kérdések is, amelyek liberálisoknak és konzervatívoknak is komoly fejtörést fognak okozni, feltéve, ha leszünk olyan előrelátók, hogy törjük rajta a fejünket. Elengedjük-e a Taigetosz peremén a terminális daganatos beteg kezét, akinek sok pénzért valószínűleg csak pár szenvedéssel teli hónapot tudnánk nyújtani? Akkor is ezt tesszük, ha előre nem meghatározhatóan mondjuk 5 százalékuk tényleg meggyógyítható? Ha kiderül, hogy a pszichopátiás viselkedésnek genetikai vagy egyedfejlődési – azaz biológiai – okai vannak, akkor hogyan fogunk, hogyan kell viszonyulnunk az ilyen emberekhez? Elképesztően bonyolult problémák, amelyekre nagyon nem zsigeri válaszokat kellene adni!

Még egy dologtól félek. Ha nagyon hangsúlyozom a biológiai szexuális meghatározottság ilyen érdekességeit, akkor a végén még betiltják a genetikát és a fejlődéstant.

Figyelmébe ajánljuk