Luxusbunker a sivatagban: az amerikai szupergazdagok már az apokalipszisre készülnek

  • Urfi Péter
  • 2017. január 29.

A hét cikke

Polgárháború, földrengés, atomtámadás, Trump – az informatikai és pénzügyi elit minden eshetőségre felkészül. Fegyverek, konzervek és helikopterek segítik őket a túlélésben.

Amikor rákattintottam a Doomsday Prep for the Super-Rich című cikkre, nem vártam többet, mint valami szórakoztató beszámolót néhány futóbolond milliárdosról, akik a világvégére készülnek különféle hülye módszerekkel. A cikk eleje pont így is néz ki: a Szilícium-völgy sztárjai titkos gyűléseken és zártkörű Facebook-csoportokban hergelik egymást, és alaposan kitárgyalják, mi a túlélés legbiztosabb módja, miután becsapódik egy meteor vagy elharapóznak az etnikai konfliktusok. Az egyik megvett egy fél szigetet, és telerakta napelemmel és lőszerrel. A másik föld alatti bunkert épített, és a helikoptere mindig teli tankkal várja a végítélet óráját. A harmadik ingatlanokat vásárolt a világ különböző pontjait, és összekészített egy hátizsákot a meneküléshez az egész családnak.

Hát, talán nem kéne annyit kokainoznia az igazgató uraknak, gondoltam, miután kiröhögtem magam az extrém példákon. De hamar kiderül, hogy a survivalism névre keresztelt jelenség vagy mozgalom jóval több, mint elszállt CEO-k hobbija. A hollywoodi fikciókon túl is hatalmas a kereslet a túlélés tudománya iránt, ami milliós nézettségű tévéműsorokat és bestsellereket eredményez.

Doomsday Prep for the Super-Rich

A hosszan kanyargó cikk csodálatos kis epizódokban mutatja be az atombiztos luxusbunkert, amelyet gépfegyverekkel őriznek, vagy a New York-i tőzsdecápák kupaktanácsát, ahol olyan kérdések kerültek terítékre, hogy mi van, ha a meneküléshez használt magánrepülő személyzete nem engedelmeskedik. De megismerkedünk az új-zélandi survivalismipar szépségeivel is: a távoli szigetország ugyanis mágnesként vonzza azokat az amerikaiakat, akik egy új világégés idején az önfenntartó, békés Új-Zélandon keresnének menedéket, és ezért bőszen veszik az ingatlanokat.

A nyilatkozatokat olvasva kicsit érthetőbbé válik az apokalipszis elleni védekezés lélektana, és bár továbbra is baromságnak tartom, de nem akkorának, mint a cikk elején. Többen elmondják például, hogy bár ők is valószínűtlennek tartják bármilyen katasztrófa eljövetelét, de ha csak egy kis esély van rá, akkor miért ne fektessék a vagyonuk egy csekély hányadát, mondjuk pár százezer dollárt ebbe? Ráadásul az eltévedt meteoritoknál életszerűbb veszélyeket is felsorolnak. Az elmúlt hónapok megmutatták például, hogy az oroszok milyen könnyen meghackelnek bármit, márpedig ha a netes szolgáltatások nem működnek, azonnal lebénul a közlekedés, nincs víz, áram, fűtés, és rövid idő kell csak hozzá, hogy a kaja is elfogyjon. Ne azt kérdezd, hogy mennyi az esélye az internet részleges összeomlásának: kérdezd azt, mennyi az esélye, hogy ez a következő ötven évben egyszer sem következik be – érvel az egyik milliárdos. Mások az amerikai jogrend Trump alatti széthullásától tartanak, vagy éppen egy szuperinfláció nyomában járó zavargáshullámtól.

A cikk talán legérdekesebb vonulata a jelenség mögötti társadalmi dráma. Az amerikai elit ugyanis pontosan tudja, mennyire egyenlőtlen a javak elosztása, és hogy ez a történelem során mennyiszer vezetett már véres felkelésekhez. Nem kell hozzá paranoid techgurunak lennünk, hogy elképzeljük, ahogy a robotizáció miatt a munkáját elvesztő amerikai munkások nekiesnek az új technológiákat kifejlesztő Szilícium-völgy irodaházainak. Sokan azok közül, akik ezt átgondolták, próbálnak segíteni a pénzükkel, ezért is Amerikában a legnagyobb a jótékonykodó milliárdosok hozzájárulása a társadalmilag hasznos ügyek finanszírozásához. De a jelenlegi rendszer haszonélvezőinek jelentős része ehelyett menekülési útvonalak kidolgozásával reagál a válságra, ami nemcsak jelzi, de elő is segíti azt a hozzáállást, miszerint az átlagemberek problémái nem az ő problémáik. Ők majd elrepülnek a magángépeiken – már ha a legénység is úgy gondolja.

További olvasnivalók

Helyszíni riport a Fülöp-szigetek – és az öntörvénykezés – fővárosából, Manilából. (New York Review of Books)

Rémisztő és nagyon vicces tudósítás arról, hogyan telik Trump egy napja a Fehér Házban. (NYT)

Zavarba ejtő esszé a szerző hőn szeretett, transznemű öccséről, illetve arról, mennyire hiányzik neki a húga, akit a nemváltó műtétek alatt elveszített. (Glamour)

Figyelmébe ajánljuk