A britek büntetőadóval szankcionálnák a közösségi média működését

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. december 31.

Interaktív

Túl lassan távolítják el a szélsőséges tartalmakat az oldalaikról.

A brit belügyminisztérium biztonsági kérdésekért felelős államtitkára szerint adószankciókra számíthatnak azok az internetes óriáscégek, amelyek nem hajlandók együttműködni a brit kormánnyal az online felületeken megjelenő terrorista tartalmak terjedésének megakadályozásában.

Ben Wallace a Sunday Times című, konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva „kíméletlen profithajhászoknak” nevezte a legnagyobb közösségi portálok üzemeltetőit, amelyek szerinte az általuk működtetett felületekről nem távolítják el olyan gyorsan a terrorizmushoz kötődő tartalmakat, ahogy azt megtehetnék. Emiatt a kormánynak kell fokozott megfigyelési tevékenységet folytatnia, ez viszont több száz millió fontba kerül. A cégek „ezt nem úszhatják meg, a kormánynak minden lehetőséget meg kell vizsgálnia, beleértve az adóintézkedéseket is” – mondta az interjúban a brit belügyi államtitkár.
Wallace szerint ezekkel az adóintézkedésekkel ösztönözni lehetne a közösségi portálokat az együttműködésre a terrorellenes tartalmak terjedésének megakadályozásában, vagy ha továbbra sem cselekszenek, akkor ennek kormányzati költségeit e pótlólagos adókból lehetne kompenzálni.
Az államtitkár kijelentette: a kormány e cégekkel szemben tanúsított türelme gyors ütemben fogy, a kifogások keresésének ideje lejárt, e vállalatoknak meg kell változtatni magatartásukat.
Wallace szerint az olyan cégek, mint a Facebook, a Google vagy a YouTube „túlságosan megkönnyítik a terroristák életét”, mivel nem hajlandók eltávolítani az iszlamisták vagy a jobboldali szélsőségesek radikalizálására alkalmas tartalmakat, vagy éppen a pokolgépek készítéséhez használatos útmutatókat.    
Nemrégiben Wallace közvetlen főnöke, Amber Rudd brit belügyminiszter arra szólította fel a globális közösségi felületeket üzemeltető internetes vállalatokat – a Facebookot, a Twittert és a Google-t nevesítve is –, hogy sürgősen fejlesszenek ki olyan technológiai megoldásokat, amelyek megtisztítják felületeiket a terrorista, radikalizáló tartalmaktól. A belügyminiszter bejelentette: a brit kormány szigorítási tervei szerint a jövőben súlyos, 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekménynek minősülne az online felületeken megjelenő terrorista tartalmak puszta megtekintése is. Amber Rudd szerint ezzel be lehet zárni egy jelentős büntetőjogi rést, ugyanis a jelenlegi törvények csak azt rendelik büntetni, ha valaki letölt és tárol terrorista tartalmakat az internetről.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.