Tévésorozat

Castle Rock

  • - svébis -
  • 2018. szeptember 9.

Interaktív

Valami hasonlóval már korábban is próbálkoztak: az öt évadot megélt Haven című sorozat A coloradói kölyök történetét vette alapul, ám attól jócskán eltávolodva egy saját világot épített. A Castle Rock nem elégszik meg ennyivel, már a premiert megelőző kampányban kinyilatkoztatták az alkotók – köztük a Lost-lord J. J. Abrams –, hogy a széria egyetlen Ste­phen King-művön alapul ugyan, viszont az összeset beépíti. Ezt úgy kell elképzelni, hogy miközben egy teljesen önálló, rejtélyközpontú történet épül, a horrorkirály számtalan motívuma felbukkan a Maine állambeli fiktív városkában, ahol több mint negyedszáz King-mű játszódik.

Egy nyugdíjazott börtönigazgató végez magával, a kóter egyik lezárt szárnyában pedig egy névtelen rabot találnak, aki egy nem túl sikeres ügyvéd nevét ismételgeti, kinek gyerekkorában szintén meggyűlt a baja Castle Rock rejtélyeivel. A fegyintézet naná, hogy a Shawshank, de találunk itt még raklapnyi finom (felcsendül a Figaro házassága, ami szintén a Remény rabjait idézi, újságcikk tudósít Cujóról, szóba kerül a sínek mellett talált holttest az Állj mellém!-ből) és kevésbé finom utalást (a színészek közt ott az 1976-os Carrie, Sissy Spacek és a 2017-es Pennywise, Bill Skarsgård). Szinte minden jelenetre jut egy homlokra csapás, de a Castle Rock akkor is megállná a helyét, ha semmi köze nem volna az éppen ki tudja, hányadik reneszánszát élő húzónévhez.

E titkokat ügyesen adagoló, kellemes nyári sorozat a magyarázat-elbizonytalanítás bevált mezsgyéjén araszol, ha nem is a kultikus státusz, de egy kielégítő zárlat felé.

Az HBO GO műsorán

Figyelmébe ajánljuk