tévéSmaci

Csukák, sellők

  • tévésmaci
  • 2018. május 19.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché az utolsó simításokat végezték a nagy rubintlopási terven, bár a nehezén már túl voltak – elintézték például a rubin–rubint, banán–banánt vitát, megvolt az útvonal, felhajózunk a faszba az Iravádin –, de minden résztvevő tele volt mindenféle obskúrus altervekkel. Óvári elvtárs úgy volt vele, hogy leadják a szovjetnek, ami a szovjeté, aki tud, megtart magának valamicskét, a többi meg a párté: jöjjön be, Kolontárné elvtársnő, földobok egy kiló almát, ami leesik, a magáé, ami fönnmarad, az a párté. Sztupa látta maga előtt az egészet: TU–134-essel Moszkváig, s a többi, Troché nyilván meg akar majd ajándékozni néhány célszemélyt, aztán ellopom az egészet, amúgy is lopott holmi, s ahogy van, odaadom az ellenállási mozgalomnak. Troché alterve egyfelől kiolvasható volt Sztupa altervéből, s ezzel maga is tisztában lévén nem is törte magát különösebben az agyalással, másfelől viszont tudta jól, őt mindenki a rögtönzések mesterének tartja, tehát ebből a szempontból is marhaság lenne megbuherálni előre a seremetyevói klozetot, hogy az utolsó átszállásnál tűnjön el valami – az anyagmegmaradás törvényét nem volt olyan kor, amiben itt túl komolyan vették volna. Szóval Troché inkább az előkészítésből vette ki a részét, rendelt például – persze, egyenesen Rüsselsheimból – egy Opel Kapitányt, fehéret, piros tetővel, s egy darabig még ahhoz is komolyan ragaszkodni látszott, hogy személyesen akarja átvenni Christina von Opeltől, mert „meg kell néhány dolgot beszélnünk”. A gutaütés környékezte Óvári elvtárs ekkor nyúlt végső fegyveréhez, belengette a pártfegyelmit. A Kapitányból hát Rekord lett, de a piros tető stimmelt.

Pénteken (20-án) nyilván azért veszi elő a Sony Movie Channel este kilenckor a Blöfföt, mert mostanság hasít a sorozatverzió, de az is lehet, hogy a veretes (veretős) mű 18. születésnapja miatt. Én azonban már nyolc óta a világ legjobb filmjét, a Támad a Mars!-ot nézem az AMC-n (vö.: nyolc óta szórakozás).

Hétfőn viszont egész délután a Cinemax 2-n lógunk, tudniillik, mi, veteránok Luis Buñuel filmjeit nézzük szakadatlan. Háromnegyed négykor kezdünk a Tristanával, hogy utána rögtön meg is fessen a majsztor minket, ahogy nem tudjuk elhagyni a tévészobát, igen, önök ismét kitalálták, Az öldöklő angyal következik, s végül Viridianával zárjuk a sort. Hogy ez miért van, azt legjobban az ördög tudja, mi arra tippelünk, hogy azért, mert idén 118 éves az öreg Luis, ami pont százzal több, mint a mondott Blöff életkora. Van egy olyan megfejtés is, hogy nyakunkon Cannes, s hát Az öldöklő angyal Arany Pálma-jelölésig, a Viridiana meg egész a Pálmáig vergődött, és hát csütörtökön lesz Az édes élet, mely épp a Viridiana előtti évben pálmázott be (höhö, éjjel háromkor adják, a sima Cinemaxon), de bármi lehet. Gyerünk vissza: a Tristana (1970) Buñuel másik, a későbbi Catherine Deneuve-ös filmje, s hát tulajdonképpen örök (vagy mondhatjuk előzőnek is) köreit futja benne a jelentős alkotó, amikor ráküldi a Fernando Reyben megtestesülő nagybácsit a neves, ám ezúttal valamelyest szende művésznőre. Ámde a jóval korábbi (1961-es) Viridianában is ott a nagybácsi, aki persze már akkor is Fernado Rey, s a szándékai már akkor is roppant hátsók. Abcúg tévé!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.