Egy hét kultúra 2021/10.

  • Narancs
  • 2021. március 10.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

BERLINALE Már a díjátadó előtt nagy sikerként könyvelhette el a magyar filmszakma a 2021-es berlini Berlinalét, a március 5-i eredményhirdetés ráadásul többszörösen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A fesztiválon bemutatott mindkét magyar alkotás díjazott lett. A Nagy Dénes rendezésében készült Természetes fényt a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvével jutalmazták, ráadásul ezzel az eredménnyel először hozta el magyar elsőfilmes ezt a díjat a Berlinale történetében (rés a présen interjú Nagy Dénessel itt olvasható). Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című alkotása pedig a filmben játszó Kizlinger Lilla számára a legjobb mellékszereplőnek odaítélt Ezüst Medvét hozta el. Emellett a fesztivál Berlinale Co-Pro Series rendezvényén Enyedi Ildikó Balaton Brigád című thrillersorozatterve is díjat nyert. A filmmustra fődíját, a legjobb filmért járó Arany Medvét Radu Jude román rendező kapta a Bad Luck Banging or Loony Porn című szatíráért. A zsűri nagydíját Hamagucsi Rjuszuke japán rendező Wheel of Fortune and Fantasy című alkotásáért vehette át virtuálisan. Ezüst Medve járt még rendezőként Maria Spethnek (Mr. Bachmann and His Class), Maria Schradernek (I’m Your Man) a legjobb alakításért, Hong Szang Szúnak (Introduction) a legjobb forgatókönyvért, továbbá Yibrán Asuadnak (A Cop Movie) a legjobb vágásért.

UNICEF Különleges kiállítással hívja fel a figyelmet az UNICEF arra, hogy a járvány milyen hatással van az oktatásra, és ezáltal a felnövekvő generációra. Az ENSZ New York-i központjának udvarán egy üres osztálytermet rendeztek be: 168 üres asztal és használatba nem vett iskolatáska jelképezi, hogy a világon 168 millió gyerek előtt zártak be az oktatási intézmények a pandémia jegyében telt utóbbi egy évben. Az UNICEF kiemelte, hogy a legtöbb gyerek számára az iskola vagy óvoda nemcsak a tanulás és fejlődés helyszíne, hanem ott juthatnak hozzá az étkezéshez, ott találkozhatnak a kortársaikkal. Számos országban pedig nagy a veszélye annak, hogy az oktatásból most kimaradók már vissza sem térnek a tanulmányaikhoz, hanem gyerekmunka vagy gyerekházasság áldozatává válnak. A bezárások „katasztrofális oktatási szükségállapotot” teremtenek, ezért a szervezet szerint minden országban prioritásként kell kezelni az oktatási intézmények biztonságos újranyitásához szükséges feltételek megteremtését.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.