rés a présen

„Hogy segíthessünk valahogy”

Feuer Yvette színész, társulatvezető

  • rés a présen
  • 2018. augusztus 24.

Interaktív

Feuer Yvette színész, társulatvezető.

rés a présen: Változóban van a társulatod, a Bohócok a Láthatáron Csoport…

Feuer Yvette: Már régóta zajlik, csak most a névváltozással és a honlap megújításával érjük magunkat utol. Láthatáron Csoport lesz a nevünk. Mára kisebbségbe kerültek a gyerekelőadásaink, holott úgy indítottunk, hogy csak azok voltak. 2010-től bejártuk az egész országot velük. 2014-ben kezdtünk el színházi nevelési előadásokat készíteni a középiskolásoknak, mert Szabolcsban és Borsodban láttam, hogy milyen problémái, életlehetőségei vannak ennek a korosztálynak. A társulatra, amelyet Manyasz Erikával és a később csatlakozott Szegedi Tamással hoztam létre, mindig az volt a jellemző, hogy személyes történeteken keresztül kutatja a társadalmi összefüggéseket, a hovatartozásból fakadó társadalmi konfliktusokat. Ebben a pillanatban egy gyerek­előadásunk van, a többi ifjúsági, illetve a múlt évben elkészült az első felnőttelőadásunk is Én, te, mi címmel, ami egy interaktív tárlatvezetés párkapcsolati témára. A szeptemberi első bemutatónk, A megmentő is felnőttelőadás lesz. Tehát valóban megtörténik az arculatváltás.

rap: Tagja voltál az Arvisura Színháznak és az ős-Krétakörnek is. Hol tanultad a színészetet?

FY: 2001-ben kaptam egy Fulbright-ösztöndíjat, és a Sarah Lawrence College-ben Bronxville-ben, New Yorktól 30 kilométerre tanultam színjátszást, rendezést és nagyon sokat a színház társadalomjobbító szerepéről is, ami ott a fő téma volt. Aztán kinn maradtam több évig, játszottam és tanítottam különböző programok keretei közt.

rap: Miért jöttél haza?

FY: Hét évig éltem ott, közben hazatértem, de végleg akkor, amikor már megszületett a gyerekem, a férjem épp egyetemre járt, vidéken éltünk Middletownban, és olvastam Varró Szilvia cikkét a Magyar Narancsban a cigányok ellen elkövetett gyilkosságsorozatról. Sok mindent láttam kinn, de nem hittem el, hogy ilyesmi megtörténhet Magyarországon. A Clowns Without Borders, azaz a Bohócok Határok Nélkül nevű humanitárius segélyszervezettel dolgoztam épp, hazajöttem, és létrehoztam a Bohócok a Láthatáron Csoportot, hogy segíthessünk valahogy.

rap: Miről szól az új előadás?

FY: A megmentő című előadás saját ötlet alapján születik. Egy testvérpárról szól, két nővérről, akik nem voltak jóban és korán elszakadtak egymástól, majd más-más országban nőttek fel. Felnőttkorukban találkoznak újra, és visszatekintenek a közös gyökereikre és arra is, hogy miért alakult úgy az éle­tük, ahogy. A bemutató szeptember 22-én lesz a B32 Galéria és Kultúrtérben. Kincses Réka írja a darabot, aki erdélyi származású magyar író, és jelenleg Berlinben él. Alida Bevk szlovén-magyar színésznő Ljubljanából és én fogjuk játszani a testvéreket. Szabó Veronika rendezi az előadást. A magyarországi bemutatót követően a ljubljanai Mini Teaterben is bemutatjuk angolul decemberben.

rap: Miket játszotok a következő évad kezdetén a repertoárból?

FY: A Kiállok érted című előadást október 10-én reggel a Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztálya programjának keretén belül. Ez nem nyilvános előadás. Az Én, te, mi című előadásunk október 12-én és 15-én, aztán november 8-án lesz ismét 19.00-tól a Kugler Art Szalon és Galériában. A Banyamosoda című gyerekelőadás október 14-én és november 24-én 17.00-kor a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz látható. Egyelőre ezek biztosak, de érdemes követni az új honlapunkat: lathataroncsoport.hu és a Facebook-oldalunkat is.

Figyelmébe ajánljuk