Interaktív

A TV2 naponta jelentkező műsora kevert műfajú vállalkozás, maga a csatorna sem nevezi híradónak, egyszerűen csak Tényeknek, a hossza változó, valószínűleg a napi igények és egyéb, műsor-politikai megfontolások alapján alakul ki a 35-70 perc közötti végső forma. Általában egy, de gyakran két személy vezeti.

A John Adamstől származó mondat igazságtartalmának vizsgálata nélkül is épp eléggé ironikus, hogy tulajdonították már Leninnek, Sztálinnak, Reagannek, sőt Virág elvtársnak is: A tények makacs dolgok. Holott elég belehallgatni két párhuzamos híradóba ahhoz, hogy a népszerű bonmot abszurditását belássuk: egyáltalán nem lehetetlen ugyanazokat a dolgokat egészen más fénytörésben megmutatni, a semmit hírré nagyítani, s néha az elefántot a gyufásdoboz mögé rejteni.

"2014 legizgalmasabb estéi" után múlt vasárnap végre elérkezett a várva várt döntő, amely nem kevesebbről határozott, mint hogy idén májusban ki végez majd magyarként az Eurovíziós Dalverseny mezőnyének sűrűjében, középelöl, középhátul, esetleg leghátul.

Épp annyira magamutogatás, mint amennyire alapvető jog és természetes késztetés, hogy folyton bele akarunk kotyogni mindenbe. Mintha nem is léteznénk, amíg valakinek el nem mondjuk, a fülébe nem súgjuk, vagy a képébe nem ordítjuk, ami épp a lelkünket nyomja.

Sokáig üldözték és lesajnálták, de ma már nyilvánvaló: a sztori műfaja jószerint létfontosságú a történettudomány (és épp így az irodalom) számára. A népszerű ismeretterjesztés meg aztán végképp nem nélkülözheti a könnyen emészthető és a múlt egy-egy mozzanatát érzékletessé tévő történeteket, mi több, az anekdotákat.

A társasjátékpiacon az "én előnyt próbálok szerezni magamnak, hogy te lemaradj" típusú játékok rég elveszítették egyeduralmukat. Az egyre inkább a kooperációra alapuló stratégiai játékok mellett megjelentek a kommunikációs vagy "gondolatolvasó" társasjátékok, amelyek a partnerek rosszabb helyzetbe hozását gyakorlatilag törlik az eszköztárukból, és a versengést is csak minimális szinten emelik be a játékmenetbe. A cél itt egy közösség mélyebb összekovácsolása, egymás gondolkodásának vagy akár személyiségének megismerése.

A belátáshoz, hogy a rádiózás az információ áramlásának szabadságán alapszik, egyfajta egyenlőségelképzelésen, miszerint bárki hozzájuthat egy üzenethez, ha nem is ingyen, de egészen olcsón - ehhez ma Magyarországon elég erősen kell koncentrálni. Pedig érdemes néha mindezt újragondolni, mert a közszolgálati rádiók irányított műsorpolitikáján, illetve a kereskedelmi adók fejfájdító ürességén megfáradt hallgató még mindig találhat magának nyugalmas szigeteket az éterben, mielőtt fásultan kikapcsolná a készüléket.

A dosszié a mennyekből lehull, a díszzsebkendő megigazítva, a bal kéz lazán zsebre dugva - és indulhat máris Rákay Philip múltfeltáró talk show-ja, amely egy kerek éven át heti rendszerességgel fogja magyarázni a ridegen tartott stúdióközönségnek és nekünk a képernyők előtt, hogy mi is történt 25 évvel ezelőtt, 1989 oly mozgalmas esztendejében.

A Katalizátor-díj idei nyertesei a Gallery8 – Roma Kortárs Művészeti Tér és a Hiányzó padtárs társadalmi színházi program. Korábbi cikkeinkből világosan kiderül, hogy miért.

Kevés hálátlanabb feladat lehet annál, mint január 1-jén délelőtti élő adást készíteni, nemcsak mert korán kell hozzá kelni, hanem főleg azért, mert a célközönség nagy valószínűséggel épp zselés állapotban vegetál.

A homoszexualitás nem velünk született dolog, hanem belénk neveli a kíméletlen meleglobbi. Így buziznak a Kossuth rádióban.

Meglepő, de tény: amíg Sebestyén Balázs show-műsora, mondhatni közmegelégedésre, kiszenvedett az RTL Klubon, addig a rivális mellékcsatornáján futó Kasza! a jelek szerint sikerrel túlélte a saját bukását.

Vannak azok a stúdiók, amelyek óraműszerűen, akár évente ontják magukból a játékokat, és van a Polyphony, amelynek megadatott az a luxus, hogy egy teljes konzolgenerációban összesen két alkalommal jöjjön elő a barlangjából.