Lehet, hogy a Trend FM (leánykori nevén: Gazdasági Rádió) nem számít országos szinten jelentős csatornának – ám, tehetjük fel a kérdést: jelent-e ez a mai médiapiacon bármit is még? –, az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a budapesti rádiók között kifejezetten sokrétű műsorajánlattal jelentkezik.

Éppen ezért is lennénk kíváncsiak, mondjuk, a hallgatottsági mutatóira, de erről sajnos nem sokat lehet tudni. A hallgatottsági adatokat különböző okokból több rádió sem teszi elérhetővé egy ideje (a Trend mellett például a Klubrádió egyfelől, a Karc FM másfelől), úgyhogy legfeljebb a legutóbbi, 2017 eleji adatokra támaszkodhatunk. Akkor a budapestiek 2,4 százaléka hallgatta a Trendet napi szinten, ami jobb eredmény volt, mint a Lánc­hídé (1,4) vagy a Dankóé (2), de nagyjából fele olyan jó, mint a Klubrádióé (4,6), akármit is jelentsen ez ma már.

Arról, hogy mikor és hogyan lett Trend FM a Gazdasági Rádióból, egy korábbi műsor kapcsán írtunk már (A legpepitább nadrág, Magyar Narancs, 2016. május 12.), és nem szeretnénk – mint a kályhához – mindig ide visszatérni. Maradjunk tehát annyiban, hogy nem önszántukból alakult így, és a médiahatóságnak, az NMHH-nak is volt hozzá némi köze. A névváltással ugyanakkor, ha jól vettük észre, finoman változott a rádió érdeklődési köre is. Míg régen – a csatorna eredeti nevéhez híven – főleg a gazdasági hírek és elemző műsorok töltötték ki az adásidőt, addig az elmúlt években fokozatosan felerősödött a kulturális műsorok szólama is. Ezzel összhangban vette fel a csatorna tematikus alcímét is: „Gazdaság és Kultúra”.

A szerda délutánonként fél órában jelentkező Gyűjtő ennek az együttállásnak a mintapéldánya. A műsorleírás szerint egyszerre kulturális ajánló és pénzügyi magazin „mindarról, amit gyűjteni érdemes akár kulturális, esztétikai, akár befektetési értéke miatt”. A Gyűjtő házigazdái – Gereben Katalin művészettörténész, a „szakértő”, illetve Machán-Csetvei Frigyes (akit elég bosszantóan csak becenevén, Nestaként emlegetnek műsor közben), a „kibic” – folyamatosan reflektálnak is erre a kettős nézőpontra.

A legutóbbi két adásban Banksyről és Munkácsyról volt szó, és ha azt hinnénk, hogy nemigen találni egymástól jobban különböző két képzőművészt, hát, a Gyűjtő után ebben már egyáltalán nem lennénk biztosak. Gereben már a felvezetőben megpendíti: mindkét alkotó helyzete arról szól, hogyan lehet piacot építeni műtárgyak köré. Ez persze általában elmondható bármelyik képzőművészről, hiszen a műtárgypiac visszajelzése nélkül aligha lehet bárkiből nagy művészt faragni. Ám az valóban érdekes, ahogy az ismeretlen, mert inkognitóban alkotó Banksy (igaz, Nesta jelzi, ez az inkognitó épp most mintha repedezni látszana, és erős a gyanú, hogy Banksy a Massive Attack frontemberével, 3D-vel, azaz Robert Del Najával azonos), illetve a nemzetközileg (már és még) nem annyira ismert Munkácsy körül megképződik egyfajta érdeklődés. Banksy esetében ez konkrétan azt jelenti, hogy a vászonra készült (nem annyira jellemző és jelentős) műveit is dollármilliókért aukciózzák, Munkácsynál meg megy, ugye, a huzavona a Golgota körül, ami reklámnak sem utolsó egyébként, ha nem is ennek a műnek (a védettség miatt), de a többi piacon lévő Munkácsy-képnek biztosan.

Egyebek mellett ezért is izgalmas az egy héttel későbbi adás, ami egyetlen hosszú telefonbeszélgetés tulajdonképpen a Golgota-tulajdonos, megszállott Munkácsy-gyűjtő Pákh Imrével. Az amerikai-magyar üzletember érezhető lelkesedéssel beszél vonzalmáról a festő életműve iránt. Gereben kérdéseire érdekes anekdotákkal tűzdeli meg a mondandóját, a többi közt arról, hogy Munkácsy sohasem láthatta a három képet együtt, illetve hogy egyszer kettő majdnem elégett közülük, de az akkori tulajdonos, John Wanamaker lefizette a tűzoltókat, hogy menjenek be a lángoló házba, és azt a két nagy képet mindenképpen mentsék ki. Illetve beszél a pereskedésről is az állammal szemben, meglepően optimistán, azt állítva, hogy mindenképpen jó jel, hogy Magyarország ragaszkodik a képhez, és ő is az állami tulajdonba vételben látja a trilógia együtt tartásának kulcsát. Kár, hogy arra már nem jut idő, hogy ezek után esetleg kifejtse, akkor a pereskedésnek mégis mi volt a tétje.

A Gyűjtő a maga rövidke adás­idejében egyvalamit mindenesetre máris elért: ismét felhívta rá a figyelmünket, hogy a jelentős művek egyszerre többek és kevesebbek annál, mint amit róluk gondolunk. Ám akárhogy is legyen, a piac kíméletlenül újra és újra beárazza ezeket – legfeljebb nem nekünk.

Gyűjtő, Trend FM, június 13. és 20.