Nem könnyű dolog a portrékészítés, hiszen egyszerre több és kevesebb dolgot kell megmutatni, mint amit egyébként a másik arca vagy hangja közvetlenül elárul tulajdonosáról.
Nem vitás, hogy nagy és korábban elképzelhetetlen dolgok mennek végbe mostanában az RTL Klub háza táján. Előbb nyíltan kormánykritikussá tették a híradójukat, legújabban pedig megkockáztatták egy közhasznú műsor életre hívását a délutáni műsorsávban.
Teljesen érthető, hogy ha már mindennek van napja, miért épp a magyar nyelvnek ne lenne. Igaz, érdekes, hogy a dátuma változott, mindenesetre a történelmi háttér most kétségtelenül áll, ezen a napon fogadta el ugyanis V. Ferdinánd 1844-ben a magyart hivatalos államnyelvként.
Már maga a tény is, hogy néha az éter legváratlanabb pontja felől érkezik meglepetés a rádióhallgató számára, elég erős érv az öreg médium mellett – akár a tévével szemben is.
A magyar foci régebben csak rossz volt, az utóbbi években viszont szürreális lett, de így legalább a sport és a kabaré közötti pozíciója alkalmas lehet rá, hogy új híveket szerezzen neki, főleg a fiatalabb generációk soraiból. Három különböző rádiócsatorna focival kapcsolatos műsorát hallgattuk végig a múlt héten, és mindhárom kifejezetten tanulságosnak bizonyult.
Közönséges halandók gyakran hiszik, hogy a sci-fi műfaját két kibékíthetetlen nagyragadozó uralja. Ám a Star Wars és a Star Trek mellett rendíthetetlenül, korban mindkettőt megelőzve ott áll a hamisítatlanul brit Doctor Who.
Szégyen, nem szégyen, arról, hogy létezik ez a jeles nap vagy fesztivál, vagy akármi is ez, tehát, hogy van egy olyan piros betűs ünnep, amit úgy hívnak: Itthon vagy, Magyarország szeretlek!, eddig fogalmunk sem volt. Valószínűleg azért, mert tavaly épp nem voltunk itthon Szent Mihály napján, tavalyelőtt meg még nem pattant ki ez a nagyszerű ötlet Rákay Philip hopmesteri kobakjából.