Interaktív

Épp annyira magamutogatás, mint amennyire alapvető jog és természetes késztetés, hogy folyton bele akarunk kotyogni mindenbe. Mintha nem is léteznénk, amíg valakinek el nem mondjuk, a fülébe nem súgjuk, vagy a képébe nem ordítjuk, ami épp a lelkünket nyomja.

Sokáig üldözték és lesajnálták, de ma már nyilvánvaló: a sztori műfaja jószerint létfontosságú a történettudomány (és épp így az irodalom) számára. A népszerű ismeretterjesztés meg aztán végképp nem nélkülözheti a könnyen emészthető és a múlt egy-egy mozzanatát érzékletessé tévő történeteket, mi több, az anekdotákat.

A társasjátékpiacon az "én előnyt próbálok szerezni magamnak, hogy te lemaradj" típusú játékok rég elveszítették egyeduralmukat. Az egyre inkább a kooperációra alapuló stratégiai játékok mellett megjelentek a kommunikációs vagy "gondolatolvasó" társasjátékok, amelyek a partnerek rosszabb helyzetbe hozását gyakorlatilag törlik az eszköztárukból, és a versengést is csak minimális szinten emelik be a játékmenetbe. A cél itt egy közösség mélyebb összekovácsolása, egymás gondolkodásának vagy akár személyiségének megismerése.

A belátáshoz, hogy a rádiózás az információ áramlásának szabadságán alapszik, egyfajta egyenlőségelképzelésen, miszerint bárki hozzájuthat egy üzenethez, ha nem is ingyen, de egészen olcsón - ehhez ma Magyarországon elég erősen kell koncentrálni. Pedig érdemes néha mindezt újragondolni, mert a közszolgálati rádiók irányított műsorpolitikáján, illetve a kereskedelmi adók fejfájdító ürességén megfáradt hallgató még mindig találhat magának nyugalmas szigeteket az éterben, mielőtt fásultan kikapcsolná a készüléket.

A dosszié a mennyekből lehull, a díszzsebkendő megigazítva, a bal kéz lazán zsebre dugva - és indulhat máris Rákay Philip múltfeltáró talk show-ja, amely egy kerek éven át heti rendszerességgel fogja magyarázni a ridegen tartott stúdióközönségnek és nekünk a képernyők előtt, hogy mi is történt 25 évvel ezelőtt, 1989 oly mozgalmas esztendejében.

A Katalizátor-díj idei nyertesei a Gallery8 – Roma Kortárs Művészeti Tér és a Hiányzó padtárs társadalmi színházi program. Korábbi cikkeinkből világosan kiderül, hogy miért.

Kevés hálátlanabb feladat lehet annál, mint január 1-jén délelőtti élő adást készíteni, nemcsak mert korán kell hozzá kelni, hanem főleg azért, mert a célközönség nagy valószínűséggel épp zselés állapotban vegetál.

A homoszexualitás nem velünk született dolog, hanem belénk neveli a kíméletlen meleglobbi. Így buziznak a Kossuth rádióban.

Meglepő, de tény: amíg Sebestyén Balázs show-műsora, mondhatni közmegelégedésre, kiszenvedett az RTL Klubon, addig a rivális mellékcsatornáján futó Kasza! a jelek szerint sikerrel túlélte a saját bukását.

Vannak azok a stúdiók, amelyek óraműszerűen, akár évente ontják magukból a játékokat, és van a Polyphony, amelynek megadatott az a luxus, hogy egy teljes konzolgenerációban összesen két alkalommal jöjjön elő a barlangjából.

A francia Mezzo televízió klasszikus zenét, dzsesszt, világzenét és táncot kínál, 24 órában. Programjuk 43 országban fogható, nálunk 330 ezer előfizető számára elérhető. A csatorna összesen egytucatnyi munkatárssal működik, és prosperál.

Mozgalmas évet zártak a közmédiumok: a hírszerkesztésért felelős MTI és a gyártókapacitásokat tömörítő MTVA élén egyaránt személycserére került sor. Mindez kevéssé érintette a politikai üzenetformálás folyamatát, amit a háttérből továbbra is ugyanazok a kipróbált arcok felügyelnek.

A Hajnal-Táj a baljós előjelekhez képest kifejezetten hallgatóbarát, dinamikus és bizony szórakoztató műsor is a maga nemében.