Szüret 2022/44.

  • Narancs
  • 2022. november 2.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Gyurcsányék azért akarják eltávolítani a bombás plakátokat Budapest utcáiról, mert azok felhívják a figyelmet a pusztító brüsszeli szankciókra és a szankciókról indított nemzeti konzultációra.

A Fidesz frakció közleményéből

 

Az Északi Áramlat vezetékét terrorista akciókkal tönkretették, de a déli irányból, Törökországon keresztül érkező vezeték még működik, reményeim szerint működni is fog. Magyarország meg is fogja védeni az ehhez tapadó érdekeit, nem engedjük, hogy azt a csövet bárki tönkretegye úgy, ahogy ez történt északon. És ha erre képesek leszünk, márpedig a szerbekkel megállapodtunk, hogy erre képesek leszünk, akkor érkezik gáz folyamatosan Magyarországra, és nem lesz ellátási hiány. 

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

 

A miniszter hozzátette: Gallipoli is egy olyan csatahely, ahol a török katonák hősiesen küzdöttek egy ugyanolyan bátran és elszántan, de sokkal jobban felszerelt ellenféllel. Ebben a helyzetben nyújtott segítséget az Osztrák–Magyar Monarchia, amikor tüzérütegeket küldött a török hadsereg támogatására. A tüzérséggel magyar katonák is érkeztek, és együtt harcoltak a török katonák oldalán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: az emlékmű azonban nemcsak ennek a bajtársi küzdelemnek állít emléket (…) Mementót állít a magyar és a török nép hosszú együttélésére, történelmük összeforrására.

Honvedelem.hu

 

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter kiemelte, az Orbán-kormány az idősügyet is családi ügynek tekinti, és a sikeres családpolitika mellett gondoskodik az idősek méltó életének biztosításáról is. A kormány intézkedései nemcsak egy-egy szűk életkorra koncentrálnak, hanem nemzedékeken átívelő módon gondoskodnak a társadalom újratermeléséről, a hagyományok és a kultúra továbbadásáról – mondta a miniszter. Hozzátette, fontos kérdés, hogy az időskor megélése, az egészségben töltött évek meghosszabbítása, az idősek bekapcsolása az életbe milyen társadalmi és politikai intézkedéseket kíván. Ugyanis, ha egy társ nem bánik jól az idősekkel, az üzenet a következő generáció számára, hogy „majd te is így jársz” – fogalmazott Csák János.

MTI

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.