Szüret 2023/41.

  • Narancs
  • 2023. október 11.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Brüsszelben áll a bál! Spanyolországból jelentkezem, itt van az európai uniós miniszterelnökök újabb rendkívüli csúcstalálkozója, és bár több ezer kilométerre vagyunk Brüsszeltől, innen is jól látszik, hogy Brüsszelben áll a bál.

Orbán Viktor Facebook-videójából

KÓRUSBAN       TEREMTETT       IMÁDKOZIK       RENDÍTHETETLENÜL

„Jó magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen”, fogalmaz Széchenyi. Erre kellene a magunk eszközeivel törekedni mindannyiunknak. Ahogyan a miniszterelnökünk is teszi, akit a század legnagyobb politikusának tartok. Azért, mert család- és sportszerető, de ami a legfőbb érdeme az én szememben, hogy nem emeli fel a kezét, nem adja meg magát. És ahogy már korábban mondtam, szeretem a bátor embereket, akik után – mert valakik után muszáj – menni lehet. Arra kérem az Istent, hogy még az ő regnálása alatt menjek el.

Koncz Gábor a Mandinernek

Hogy miként is kapcsolódik az erdőgazdálkodás a gyermekek neveléséhez és a gyermekek jogaihoz? Tette fel a kérdés [sic!] Zambó Péter. A kapcsolat nem más, mint a fenntartható gondolkodás. Ugyan úgy [sic!] a jövő számára neveljük az erdőket – amelyek majd a jövő generációja számára biztosítja [sic!] a jobb életkörülményeket – mint ahogyan a nevelők a mai fiatalságot. Ahogy gyermekek nélkül sem beszélhetünk a jövőről, ugyan úgy [sic!] a minket körülvevő természet is szerves része a következő korok környezetének.

Az Agrárminisztérium Sajtóirodája Az erdészek és a gyermeket nevelők is a jövőben gondolkodnak című közleményéből

 

A felelős állami politika legfontosabb teendője minden eszközzel erősíteni a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét az összes nemzeti közösség számára – hangoztatta Kövér László szombaton Csíkjenőfalván. (…) Az Országgyűlés elnöke kifejtette: a jólét, biztonság és az otthonosság érzete mindenki számára csak a szülőföldjén érhető el.

MTI

Lázár János kiemelte: (…) támadás alatt áll a keresztény szabadság eszményén alapuló hagyomány, a modernitás értékein felépülő Európa, és vele támadás alatt áll az európai életmód, mint a magyar, mint a román életmód is.

MTI

Varga Judit a Fidelitas helyi szervezete által (…) megrendezett, hagyományos fáklyás felvonulást követő megemlékezésen arról is beszélt: október 6-a több mint másfél évszázada „a magyar becsület napja is”. (…) Rendíthetetlenül állunk továbbra is a béke pártján, és nem hagyjuk, hogy belesodorják az országot egy háborúba – jegyezte meg Varga Judit.

Fidesz.hu

Sok nő örülne, ha egy évben akár csak egyszer csokorral lepné meg a párja, Várkonyi Andrea viszont nem panaszkodhat, rendre virággal kedveskedik neki férje, Mészáros Lőrinc.

Blikk

– Ritának mint eddig is, fő szerepe lesz a mi közös dalaink előadásában, néhány szép önálló dalával kiegészítve. És itt jegyzem meg, hogy még azt is biztosra veszem, hogy a koncertjeink 28–42 éves korú közönsége kórusban fogja követelni Ritától, hogy a Kuckó Mackót is énekelje el! Így van ez rendjén: a jó zene a lényeg.

Bodnár Attila a Borsnak

Tóth Gabi korábban azt mondta, sokan támadták már kereszténysége miatt. Az énekesnő egy tavalyi interjújában elmondta, hogy a nagymamájának köszönheti a vallásosságát, és hogy a színpadra lépés előtt mindig imádkozik. Sőt, arról is beszélt korábban, hogy már saját bőrén is megtapasztalta a keresztényüldözést.

RTL.hu

Ha lenne vállalkozó kedvű alkotó, én biztos jegyet váltanék a Polgár Judit-musicalre is. Sőt, még ha most furcsa is, de egy évtized múlva miért ne lehetne zenés darabot írni Karikó Katalinról? Sok olyan témánk van, amelyek meg tudnák mozgatni a világ színjátszását.

Szente Vajk az operettszínházi pályázatáról az Index.hu-nak

Kálmán Tibor, Békés polgármestere – aki maga is tevékenyen bekapcsolódott a kolbászgyúrásba – elmondta, a csapatok még az előző évek magas nívójához képest is előreléptek. – A nap a kiváló békési kolbász mellett a közösségekről, a barátkozásról, egymás még jobb megismeréséről is szólt – tette hozzá. – A békési kolbász egy valós, óriási értéke a városnak.

Beol.hu

Mártírokat teremtett a császári hatalom Aradon

Cím a Baon.hu-n

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.