A melegnyelv csapása – időjárás a héten

Hét közepéig egyre erősebb kánikula várható. Csütörtöktől több lépésben mérséklődhet a nagy meleg.

A múlt vasárnap, illetve hétfőre virradó éjszaka átvonult hidegfront nyomán a hét első napja még többfelé záporosan kezdődik, de délután már csak a keleti országrészben várható konvektív csapadék, s ismét lendületesen melegszik. Keddre országszerte visszatér a kánikula: ezen a napon helyenként ismét megközelítik a hőmérsékletek a 35 fokot, miközben csupán elszórtan alakulhatnak ki záporok. Ráadásul éjszakánként is mind kevésbé hűl le a levegő, lassan nemhogy a 20, de sokfelé 25 foknál sem bír lejjebb ereszkedni a hőmérséklet. Szerdára egy a Szahara felől benyúló úgynevezett melegnyelvnek, a forró levegő beáramlásának hála (főleg keleten és a főváros környékén) igazi hőség köszönt be, immár 35-36 fok körüli maximumokkal. Még szerencse, hogy hét közepétől akár hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, melyek enyhíthetik a nagy meleget - cserébe tetemes károkat tudnak okozni. Csütörtök-péntekre főleg nyugaton némileg mérséklődik is a nagy meleg, már csak keleten várható kánikula, csütörtök délután egy gyenge hidegfront is befut, ami azonban elakad az ország felett. Ráadásul ezen két napon kifejezetten erős, főleg csütörtökön sokfelé viharos délnyugati szél fog fújni. Hétvégére mostani számítások szerint alaposabb, fokozatosan kibontakozó lehűlés is kinézhet egy szombat hajnalban érkező, immár markánsabb (és felettünk hullámot vető) hidegfront nyomán - ekkor már keleten sem várható kánikula. Július elején egyszerre mintha időhurokba kerülnénk, s legalábbis az ország nagyobbik felére fokozatosan visszatér a kora nyári, az eddigieknél frissebb idő. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy idén sem ez a mostani lesz az utolsó derekas kánikula.

Csütörtökig fokozódó kánikula

Hétfő: Délelőtt még a keleti országrészben többfelé is előfordulnak záporok, zivatarok, délután – átmeneti csapadékszünet után – a Tiszántúlon lesz zivataros az idő, de máshol sokat süt majd a nap. Napközben többnyire 25, 30 fokos maximumokat mérhetünk – talán a Kisalföldön lesz a legmelegebb, a Tiszántúlon a legkevesebb. Északon helyenként élénkebb, máshol mérsékelt északnyugati szél fog fújni. Éjszaka már nem várható csapadék, hajnalra többnyire gyenge légmozgás mellett 15, 20 fokig hűl az idő.

false

Kedd: Zömmel napos idő lesz, délután a megnövekvő gomolyos felhőzetből a nyugati határ mentén és északkeleten alakulnak ki szórványos, hűsítő záporok, de a gorombább zivatarok e napon messzire kerülnek minket. Már 29, 33 fokos, zömmel kánikulai maximumok várhatók. A Dunántúl nyugati és északi részén élénk déli, az Alföldön mérsékelt vagy délkeleti szél fog fújni. Éjszakára sem sokat enyhül a meleg, hajnalra is csak 18, 22 fokig csökken a hőmérséklet, gyenge délkeleti szél fog fújni.

Szerda: Kezdetben még mindenhol derült, napos idő lesz, napközben azonban mind többfelé növekszik meg erőteljesebben a gomolyos felhőzet, elszórtan (szinte bárhol) kialakulhatnak záporok, zivatarok, e napon akár hevesebb eseményekkel járó zivatarcellákkal is számolni kell.  Délután ennek dacára 30, 35 fokos maximumokra számíthatunk: országos kánikula várható, a Dél-Alföldön különösen meleg lesz. Napközben mindenhol megélénkül, északon és nyugaton helyenként meg is erősödik a déli illetve délnyugati szél. Igazi trópusi éjszakánk lesz, mindössze 19, 25 fokos hőmérsékleti minimumokkal, még mindig élénk déli-délnyugati széllel. Előbb északon és délnyugaton, majd a középső országrészben is esély nyílik újabb záporok kialakulására.

Csütörtök: Kezdetben, főleg a nyugati országrészben, még napos idő lesz, keleten és középső országrészben már a nap első felében is záporos, helyenként zivataros idő lesz. Kora délutánig azért rendesen (de az előző napokhoz képest visszafogottan) emelkedik is a hőmérséklet, egészen 26, 32 fokig – keleten sokfelé még marad a kánikula, de az ország nagyobbik részén pár fokkal enyhül a meleg. Eközben megerősödik a délnyugati szél, s főleg északon és a Dunántúlon viharos lökések is előfordulnak. A labilis légkörben estig még többfelé (előbb északkeleten, az Alföldön, a középső országrészben, a Duna mentén, délen, később már az  Észak-Dunántúlon is) kialakulnak záporok, amelyek környezetében gyorsan le is hűl a levegő. Késő estére mindenhol eláll, hajnalra 17, 22 fokig hűl a levegő: délkeleten nem lesz kevesebb 20 foknál. Közben még mindig élénk délnyugati szél fog fújni.

Péntek: Napközben kissé gomolyfelhős, délnyugaton, esetleg még északon elszórtan záporos, de zömmel napos időben 26, 33 fokos maximumok várhatók – az Alföldön kitart a kánikula, nyugaton és északon némileg kellemesebb idő lesz. Élénk, főleg északon-északkeleten erős délnyugati szél fog fújni. Az éjszaka első felében legfeljebb délnyugaton várható csapadék, ám éjfél után a Dunántúlon, a középső és az északi országrészben már sokfelé (így a főváros környékén) lesznek záporok, zivatarok, s hajnalban már az Alföldön is esni fog. Kicsit jobban frissül a levegő: hajnalra egészen 15, 21 fokig süllyed a hőmérő szála: az Alföldön élők még többfelé számíthatnak trópusi éjszakára. Eközben előbb a Dunántúlon és a főváros környékén, majd az Alföldön támad fel a délnyugati szél.

false


Szombat: Kezdetben a zömmel gomolyos felhőzet uralja az égképet, főleg keleten és a középső országrészben még kiterjedten számíthatunk záporos-zivataros csapadékra, de délelőtt délnyugaton és a nyugati határ mentén már többfelé kisüthet a nap. Többnyire 25 fok körüli, de az ország délkeleti sarkában és a Kisalföldön kevéssel a feletti (északkeleten meg kevéssel az alatti) maximumokkal számolhatunk. A középső és a keleti országrészben élénk nyugati-északnyugati szél fog fújni, keleten kezdetben még a délnyugati szél támad fel. Délután délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, egyre többfelé kisüthet a nap - már csak északkeleten maradnak a záporok. Éjszakára mindenhol kiderül az ég, gyengül a légmozgás is. Hajnalra 15, 19 fokig hűl a levegő.

Vasárnap: Némi napsütés mindenhol várható, s bár sok lesz a gomolyos felhőzet felettünk, de legfeljebb elszórtan alakulnak ki záporok. Délután az ország nagyobb részén (nyugaton, északon vagy a középső országrészben, így a főváros környékén) már csak 22, 26, de főleg az Alföld keleti, délkeleti részén helyenként még 27, 28 fokig is melegszünk. Már délelőtt is élénk, délutánra többfelé megerősödő északnyugati szél fog fújni. Estétől csapadék már nem várható, még mindig élénk marad az északnyugati-északi szél. Ismét alaposan felfrissül az idő, hajnalra 13, 18 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk