Egy afrikai melegnyelv a felelős az őszi „kánikuláért”

A hét nagy részén inkább késő nyári meleg lesz, ám a hétvégére befutó hidegfront elhozza az őszt is.

A múlt hét zömmel meleg késő nyári időszakának korántsem vetett véget a hét végén befutott gyengécske hidegfront, e héten még biztosan kapunk egy adagot Észak-Afrika melegéből. És nem csak Közép-Európáig nyúlik ez a melegnyelv, de Nyugat-Európa jó részén is a szokásosnál melegebb idő lesz, legalábbis e hét közepéig: csütörtökig-péntekig még Németországban is ilyenkor szokatlannak számító késő nyárban sütkérezhetnek.

A meleg levegő ráadásul egy Európában kissé szokatlan légköri jelenség áramlási rendszerében érkezik: az eredetileg Afrika nyugati partjai mentén, a meleg óceán felett kialakult Helene hurrikán ugyanis szokatlan északi-északkeleti pályára térve még mindig erős, de már immár extratropikus ciklonként e hét elején eléri a Brit-szigeteket (különös tekintettel az Ír-szigetre és a Skóciára) – ahol komoly viharral és orkánerejű széllel köszön be.

false

 

Nálunk közben rövid kitérő után folytatódik a melegebb idő: e hét közepén napközben már mindenhol 25 fok felett tetőznek a hőmérsékletek. Ugyanakkor a 30 fokot valószínűleg még keleten is csak néhol éri el hőmérő szála.

Leginkább a hűvös éjszakák emlékeztetnek arra, hogy már alaposan benne járunk az őszben, habár a melegebb levegő beáramlásával átmenetileg és helyenként kissé megenyhülhetnek a hajnalok is - leginkább a front befutását megelőző, péntekről szombatra virradó éjszaka lesz még kellemes. Valószínűleg hétfőtől péntekig (az ország nagyobb részén egészen szombatig) száraz időnk lesz, ami jót tesz a szőlő és a gyümölcsök érésének, de azért lassan a városok porát (meg a sunyin gyarapodó fotokémiai szmogot) is elverhetné valami.

A késői nyár napjai azonban meg vannak számlálva: hozzánk például valószínűleg szombat reggelre érkezik meg a hűvösebb levegő első hulláma, ami már hétvégére határozottan őszies időt biztosít -szombaton is már csak délkeleten és a Tiszántúlon marad a hamis nyár (mármint itt még átmenetileg, délelőtt még 20 fok fölé megy a hőmérő szála). Ekkor napközben inkább az ország északi-északkeleti és nyugati felére érkezik csapadék, de közben délre és keletre is befut a lassan kiszáradó front, amit mindenhol szélerősödés kísér (csapadék már kevesebb, de keleten már délelőtt zivatarokra is számíthatunk). Vasárnap némileg melegszik is a szombathoz képest, habár ekkor már a hónap nevéhez illően kora őszies idő vár ránk, ami kirándulásra tökéletesen alkalmas lesz. Nem lesz hideg, inkább 20 fok körül, sőt kicsivel a felett alakulnak a csúcsértékek és e napon már eső sem várható; talán még a kissé élénk nyugati-délnyugati szél sem lesz zavaró. A hétvégi - előbb erős, majd csak élénk - légmozgás ugyanakkor ki is tisztítja a levegőt, és az ország nagy részén véget vet a parlagfű-mizéria utolsó hullámának is - a maradékkal majd a hétfőre virradóra befutó második hullám végez.

Ha fájlalnánk a meleg napok végét, vigasztaljon minket, hogy a tapasztalatok szerint a csillagászati ősz beköszöntével még nem nagyon szokott kifogyni a meleg levegő észak-afrikai, közel-keleti utánpótlása, és e hónap végén, sőt talán kora októberben is lesz még remény egy kis melegre, de most már csak afféle vénasszonyok nyarára. Tulajdonképpen felfoghatjuk ekként a vasárnapi átmeneti (leginkább a déli-délkeletei országrészben érzékelhető) melegedést is - egy hétfőn nagy dérrel-dúrral (erős széllel, csapadékkal) érkező viharciklon és a nyomában kezdődő még alaposabb lehűlés előhírnökeként.

Hétvégén (helyi idő szerint szombatról vasárnapra virradó hajnalban) elérkezik az őszi napéjegyenlőség, ezzel véget ér a csillagászati nyár: a Nap látszólagos égi pályáján (az ekliptikán) haladva ekkor lépi át az égi egyenlítőt. Innentől kezdve a nappalok immár rövidebbek lesznek az éjszakáknál – igazából e tekintetben némi késés mutatkozik, ami leginkább a napkelte és napnyugta szigorúbb csillagászati definíciója miatt van.

Eszerint ugyanis a nap már akkor felkel, amikor a napkorong alulról éppen eléri a horizontot, napnyugta pedig akkor következik be, amikor már pont teljes terjedelmében lebukik alá. Ez persze a nappal hosszának kedvez, amit már a fénytörés is megnyújt egy kissé: elvégre naplemente idején, a derült égbolton mi még akkor is látjuk a már vörös napkorongot, amikor az már alábukott, és reggel (legalábbis tiszta időben, megfelelő helyről szemlélve) előbb is pillantjuk meg.

Hétvégétől ősz – csillagászati és meteorológiai tekintetben egyaránt

Hétfő: Változóan felhős időben zömmel 25 fok körüli (24, 27 fokos) maximumokra számíthatunk – csapadék sehol sem várható. A Dunántúlon egy árnyalattal élénkebb délkeleti szél fog fújni. Éjszakára csökken a felhőzet, alaposan felfrissül a levegő, kora reggelig 10, 15 fokig hűlünk. Nyugaton mérsékelt délkeleti szél fog fújni.

Kedd: Zömmel napos időben délután 24, 28 fokos maximumokat mérhetünk. Északnyugaton és a középső országrészben napközben átmenetileg megélénkülhet a délkeleti szél (máshol csupán gyenge szél fog fújni). Éjszaka sem lesz sok felhő felettünk, nyugaton mérsékelt, keleten gyenge délies szélben reggelre 10, 16 fokig hűlünk.

Szerda: Napos időben délutánra 25, 28 fokig melegszünk – a Dél-Alföldön néhol esetleg kicsit több is lehet. Legfeljebb mérsékelt délkeleti szél fog fújni (nyugaton gyenge marad a légmozgás). Éjszakára is marad a derült idő, reggelre (gyenge légmozgás mellett) 13, 18 fokig hűlünk – a magasabb hegycsúcsokon a magasban zajló melegadvekció miatt különösen enyhe lesz a reggel.

Csütörtök: Zömmel napos időben napközben maximum 25, 29 fokig melegszünk (az Alföldön lesz a legmelegebb). A délutánra megnövekvő gomolyfelhőzetből legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki kisebb záporok. Többnyire csak gyenge, változó irányú szél fog fújni. Éjjel kevés felhő lesz felettünk (viszont helyenként képződhet köd), legfeljebb hajnalban, északnyugaton fújhat némi délkeleti szél. Reggelig 12, 19 fokig hűlünk (némely magasabb hegycsúcsokon megint nem süllyed mélyre a hőmérséklet).

Péntek: A hőmérsékletek többnyire 26 és 29 fok között szóródnak – a Dunántúlon talán egy árnyalattal kevésbé lesz meleg, az Alföldön helyenként meglesz a 30 fok is. Az ország nagy részén (mondjuk a Dél-Dunántúl részleges kivételével) kissé élénk déli szél fog fújni. Éjszaka még csak kevés helyen várható csapadék – azért hajnalban északnyugaton már eshet. Kora reggelig csupán 14, 19 fokig csökken a hőmérséklet (talán északnyugaton lesz még a legmelegebb idő hajnalig, ám itt ekkor már elkezdődik a lehűlés). Előbb még többnyire mérsékelt délnyugati szél fog fújni, de hajnalra a Dunántúlon már feltámad, sőt megerősödik a néha viharos lökéseket produkáló északnyugati szél.

Szombat: Északon, északkeleten illetve a Dunántúl nagyobbik, nyugati felén már délelőtt is erősen felhős, sokfelé záporos, néhol esős idő lesz – de például  délkeleten és délnyugaton átmenetileg még kisüthet a nap is. A front csapadékzónája napközben terjeszkedik, ám úgy néz ki,  a déli országrész jórészt kimarad belőle (a legkevésbé a Dél-Dunántúlon, így Baranyában fog esni), míg keleten (például a Tiszántúlon) zivatarokkal is számolni kell. A hőmérsékletek északnyugaton egyenesen csökkennek a reggeli hőmérsékletekhez képest - itt napközben helyenként már nem is lesz több mint 15 fok. Az ország nagyobb részén még meglesz a 17, 23 fok is: a legtöbbet, de ott is csak átmenetileg, a Dél-Alföldön mérhetünk. Igen ám, de a csúcsértékek zömmel még a nap első felében, általában délelőtt, sőt sokfelé reggel állnak be, a front érkeztével már mindenhol csökken a hőmérséklet. Napközben élénk, sőt, a front átvonulásának vonalában átmenetileg kifejezetten erős északnyugati-északi szél fog fújni –  ugyanakkor késő délutánra azért már mérséklődik a légáramlás. Este már csak keleten és délen fog esni, de még éjfél előtt itt is eláll - igaz, hajnalban és kora reggel nyugaton és délen helyenként ismét eshet. Kora reggelig, zömmel csak mérsékelt, vagy gyenge a Dunántúlon néhol még élénk nyugati szélben most már 5, 12 fokig csökken a hőmérséklet.

Vasárnap: Kezdetben erősebben, délután inkább csak közepesen felhős időben némi napsütést mindenhol kaphatunk - délelőtt délen-délkeleten és nyugaton helyenként még eshet, délután csapadék sehol nem várható. Délután határozottan melegebb lesz, mint az előző napon: 17, 22 fokig emelkedik a hőmérséklet: ezen belül délen, délkeleten lesz kellemesebb, északon azért kissé hűvös marad az idő. Napközben feltámadhat a kora délelőtt még visszafogott légmozgás: többnyire kissé élénk délnyugati szél fog fújni (a Dunántúl és az Alföld déli pereme viszonylag szélcsendes marad). Estétől északon megvastagszik a felhőzet és itt mind többfelé elered az eső, délen kezdetben még kevés felhő lesz az égen, ide majd kora hajnalban érkezhet észak-északnyugat felől vastagabb felhőzet, ekkor már országszerte kiterjedten hullhat eső, záporeső. Késő estére mindenhol megélénkül, északnyugaton megerősödik a déli-délnyugati szél (ezzel átmenetileg melegszik is!) - hajnaltól nyugatira, majd északnyugatira vált a légmozgás iránya és sokfelé (de leginkább az Észak-Dunántúlon és a főváros környékén) viharossá fokozódik, amivel erőteljes lehűlés kezdődik. Közben a szeles időben reggelig "mindössze" 8, 14 fokig hűlünk (a szokásosnál később beálló hőmérsékleti minimumokkal).

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk