Jó ez nekünk?

Jár-e a zsidóknak nemzetállam?

A tavaly elfogadott izraeli nemzetállami törvény nagy port kavart fel, annyira nagyot, hogy nem is látszott tőle sem az, hogy valójában mi ez a jogszabály, sem pedig az, hogy keletkezésének milyen jogi és politikai előzményei voltak. Ez nem újdonság, hiszen véleményt nyilvánítani egy törvényről mindig könnyebb, mint megfelelően tájékozódni róla.
  • Balázs Gábor
  • 2019. január 7.

Zsidó a címlapon: Heisler András és a Figyelő

„Miért van két neve Jákobnak? (A másik Izrael) Azért, hogy tudjuk, ha más népek Jákobjaival foglalkoznak, akkor az csak az adott Jákobnak szól, viszont a mi Jákobjainkat mindig Izraelként ítélik meg” (Rabbi Yehuda Ayash (1688-1760)
  • Darvas István
  • 2018. december 10.

A Gólem és a TAO

A magyar zsidó reneszánsz épp a színház közösségszervező erejéről feledkezett meg. Aztán jött Borgula András és megteremtette a bevállalós-nagypofájú zsidó celeb figuráját.
  • Wizner Balázs
  • 2018. december 4.

Így lett a modern sport a játék pornója

Majd mindegyik sportoló trófeái, medáljai és oklevelei mellett sebhelyek és széttört álmok sorakoznak a polcain. Az aktív évek múltán több ex-versenyző érezheti, hogy végső soron értelmetlenül, a semmiért koptatta el testét.
  • Fináli Gábor
  • 2018. november 6.